Ok. Az elsőéves szobatársam közölte velem az előbb, hogy ma 8 tételt tervez megtanulni, de talán 10-et...én már nem számolom-rémisztő lenne, de 25-30 biztos van nekem mára. :D Kis tündi-bündi. :))) Régi szép idők...ja, a vicces az, hogy én akkor is úgy éreztem, hogy mindjárt meghalok a nyomás alatt, hát nem haltam...(: Még most is így érzem, pedig sokkal nagyobb a nyomás. Igazából életveszélyes...:)))
Meg...az jutott eszembe, hogy kezdek bekattanni...vagy nem is tudom. Mert van itt a pszichológusom, aki megmondja, mit hogy kéne éreznem, és én az egészet felszíneskedésnek érzem. A társadalom szavait próbálja belém súlykolni, jah, amit mellesleg az idősebb bátyám is imád...de én többet érzek a világból...egy más valóságot, mint amit a tv-ben látni...mert igenis számít nekem az, ha éjjel lefekvés előtt behúnyom a szemem, és Zsoltival lehetek...elvesztettem a szüleimet, a nagyszüleimet, a nagybátyámat (aki a mindent jelentette..), és ennyi tapasztalás után egy pszichológus hogy tudja nekem megmondani, hogy a dolgoknak hogy kéne zajlania a fejemben?! Mikor ő ezt csak tanulta, de sosem élte át...milyen hülyeség...szóval nem mondom magamról egy percig sem, hogy normális lennék...de akkor ki az?! (:
Én igyekszem igazán.
És egyre erősebben ott a fény, a vége...és érzem, hogy most ki tudok tartani...tavaly már elfáradtam, de most teljes erőből menni fog.
Tegnap egy évfolyamtársam találóan jellemezte az egyetemet: kétféle medikus létezik...a fekélyes és a xanaxos. :D Nem is gondolná az ember, hogy hányakat készít ki az orvosi egyetem, iszonyat brutál mondjuk...de arra kell gondolni, hogy csak úgy tud majd az ember maximálisan foglalkozni a betegeivel, ha ő maga egészséges. Igyekszem nem bekattanni. :))
Még egy nem ide tartozó dolog...Peti meggyógyult!!! :)) És alakul a románc...Meredith-nek hívják a lányt...(: Em meg azzal van elfoglalva, hogy a 170 centimhez az 53 kiló *** kevés...áh...mintha ettől függne egy ember boldogsága...:P
