Igen, végre...Végre-végre-végre lett valaki jobb nálam, így csak 2. lettem a csoportból a legutóbb írt teszten! Végre egy kicsit kikerültem a rivaldafényből, végre csökkent rajtam a nyomás, és amiért VÉGRE, az az, hogy végre azért tanulhatok, végre úgy olvashatok, hogy azért teszem, mert tényleg érdekel, mert ez az egyetlen, ami érdekel...és végre még csak meg sem remeg a gyomrom, hogy elsőnek kell lennem. Hűh...régebben ölni tudtam volna a győzelemért, most már felszínes csillogásnak tartom.
Az igazi értékeket nem lehet leírni számmal, az belül van...
Emiltől viszont nagyon félek...ő sosem volt második...neki számítanak a számok, és nem számít, hogy én így örülök, hogy egy kicsit a háttérben lehetek, ami tényleg csak kicsi...általában én vagyok a lelkisegély szolgálat. Ami persze nekem kéne a legjobban!!! :D
Szóval nem tudom, hogy mondjam el neki...Peti már tudja, ő persze, hogy örül, ő mindennek örül kb. :)) Áh...ki fog borítani megint. Miért nem hiszi el, hogy nem lehetek olyan jó, mint ő?! Senki sem lehet olyan jó...mert én más vagyok, örököltem picit Anyu művészlelkéből, én nem tudok gépként teljesíteni, nekem más az értékrendem. Zsolti mindig megvédett, és annyira jól csinálta, hogy még Emil is lenyugodott...nem tudom, hogy csinálta, de...ő volt az egyetlen, akire Emil felnézett. Bárcsak itt lenne velem, és mindig, mindig velem lenne. Hiányzik a másik felem...és még mindig képtelen vagyok Nélküle önmagam lenni.
Tegnap megtaláltam őt mindenkiben, aki hozzám fordult segítségért. Úgy segítettem nekik, mint ahogy ő szokott nekem, bárcsak mindenkit nevelhetett volna...mégcsak 35 éves volt...
Ma kicsit jobb a nap...ma elragad a tudásvágy...ma megtanulom a csütörtöki zh-ra való anyagot (befejezem), elkezdem az első vizsgára való készülést, és asszem, szobrászkodom is még egy picit. Majd reggel csinálok valamit a szememmel, hogy kinyíljon!!! :)))))))) Mert ma egész nap úgy festettem, mint egy zombi...tragédia...
Peti azt mondta...hogy mindennek, amin most átmegyek, meglesz az értelme, és egy nap, egy percében rájövök majd, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. A szenvedés (és most minden területen) meghozza a gyümölcsét, felkészít a nagy erőpróbára, amit egyszer majd meg kell vívnom, és a végigjárt út miatt fogok győzni...
Ijesztő...félelmetes orvosnak lenni!?
