A pszichológus: nem szeretem őt egyáltalán, sem az együtt töltött időnket, sem a beszélgetéseinket, sem a feladatait, semmit. Az ok, amiért mégis kapcsolatban állok vele: Emil. :S Tehát muszáj.
Hát, amiért ezt a blogot is írom, miatta van, az ő utasítása...de már egész megszerettem. :) Ez volt az egyetlen jó ötlete...
De ma megint tök hülye feladatot adott...a fogaimról kell írnom. :D Mert hogy a fóbiáim kerültek teritékre...(a következő háziba bele fogok halni lelkileg...az orvosokról kell írnom...Zsoltiról mint orvosról..) És persze kiváncsi a kapcsolatunkra Petivel is...na, mindegy...igazából sosem mondja el normálisan, hogy mit miért kell tennem. Nem is érdekel, csak Em miatt csinálom..
Nem voltak nagyon gondok a fogaimmal kiskoromban. Talán egyszer...ja, igen, egyszer nagyon el kezdett fájni, és feldagadt az arcom, és lázas lettem. Azt sem tudtam akkor még, mi az a fogorvos, de helyből féltem tőle. Így hiába fájt, nem akartam elmenni, de Zsolti bemászott hozzám az ágy alá, és ott valahogy meggyőzött, meg elvitt, és bejött velem, fogta a kezem, meg ilyesmi. Még a szurival nem is voltak nagy problémák, de utána nem is emlékszem, mi volt, mert teljesen besokkoltam, elszabadult a pokol. :))) Hazáig sírtam, és vigasztalhatatlan voltam. Ezután senki nem nyúlhatott be a számba...de nem is kellett nagyon.
(Milyen hülyeség ez az egész már...........)
Aztán 5-6 éve kezdődött, hogy néha éreztem egy kicsit az egyik hátsó fogam, hogy mintha fájna..de ritkán éreztem. Peti már fogorvos volt akkor. Sokszor mondta, hogy hadd nézze már meg a fogaimat, mert hát azóta nem is voltam fogorvosnál. De Petit le lehet szerelni. :) Aztán tavaly már mindennap fájt, és akkor valahogy véletlenül betévedtem hozzá a rendelőjébe, és majdnem szó szerint belenyomott a székbe. Fél sec. múlva már feküdtem is, a lámpa a fejem fölött, és a számban a fémeszközök, amitől a hányinger kerülget. Mondta, hogy van két lyukas fogam, mi legyen. Szinte kiugrottam a székből, félrelökve őt, mondtam, hogy nekem ez nem megy...ismer, tudja, hogy vannak fura fóbiáim, annyit sikerült elérnie, hogy valami keserű szutyokkal bekente.
Húh...hazamentem, és hát fájt továbbra is, de amúgy sem tehettem mást, mert összeszövetkeztek ellenem, és nem hagytak békén, míg nem engedem a kezelést...akkor már Petit sem tudtam leszerelni, szigorú doktorbácsi lett ő is. Hogy muszáj, és jobban fog fájni. Szóval kb. 6 évet szenvedtem vele, mikor nyáron betömhette. Nagyon türelmes volt, nagyon sokat segített, hogy ne kapjak pánikrohamot...azután betömte a másik fogamat is. De most megint van egy fájós...Peti mondta is nyáron, hogy gyanús...hát majd...megbeszéltük, hogy vizsgaidőszak után...de én lehetetlennek tartom, félek ugyanúgy...:/
Nekem az érintésekkel vannak gondjaim. Félek tőlük, ha nem ismerem őket, pl. ilyen fogorvosos szituban-hiába a bátyám az orvos, vagy mástól sem viselem el nagyon, Emillel is nehezen ment a múltkori doktorbácsis szitu, Zsoltitól viszont nem féltem, mint orvostól. Rajtuk kívül nagyon meg sem ölelhetne senki...és amióta Zsolti meghalt, egyre durvább ez nálam. Jobban félek.
