Azt hiszem egy év bénázás után újra sikerül önmagamnak lennem...pocsék év volt...iszonyatos nagyon rossz volt. Nagyon sokat szenvedtem.
Mindenki sokat szenved...mégis, ha van egy vezérfonal az életben, ha tudjuk, kik vagyunk, honnan jöttünk, és hová tartunk, mi fontos, mi kevésbé, és mit gondolunk az életről, akkor azért lehet haladni az úton...ha megvan ez a vezérfonal...ha megvan.
Bevallom, hogy totál elvesztettem. Azt hittem, hogy feleség leszek...szerelmes voltam...és szerintem így van értelme a házasság szentségének. Sebésznek készültem, fúj minden áldott este hullákat dolgoztam ki. A szemük...évek óta nem bírtam megbirkózni a tudattal...a halállal, a halott testek létével. Morbid, de rossz értelemben. Érzelmileg brutál felkavart. Én segítettem nekik, hogy örökké lehúnyhassák a szemüket. A tisztelet mindig meg volt bennem. És régóta sebésznek készültem. Iszonyat sok poklot megjártam már érte, iszonyat sokat tanultam, kezdőnek épp elég jó is voltam.
Minden haladt az útján, illetve én haladtam a saját baromi nehéz utamon. Aztán jött a földrengés, vulkán kitörés, hurrikán, és újra kellett kapcsolnom a villanyt, nyomnom kellett egy restartot, mert hirtelen minden elveszett. Már semmi sem volt biztos, az élet sem, hogy egyáltalán akarok-e élni.
De az egyetem...6 év után még mindig a markában tart.
Mert van, ami sosem változik.
Ide tartozom.
Akkor is, amikor nem akarok orvos lenni, akkor is, amikor végkimerültségtől szenvedek, akkor is, amikor leghőbb vágyamként dédelgetem, akkor is, amikor minden más fontosabb, és akkor is, amikor tudom...EZ az, ami állandó marad.
Orvos leszek. Jövőre igazán. Bárhogy, bármikor, bármiképp, de az. EZ állandó. HALHATATLAN, bárki is hal meg. Mert ezt már leteszem az asztalra. Tudom, amit tudnom kell. És hihetetlen, de ez nem változtat meg, ettől csak plusz leszek. És ez a plusz nem csak valami töltelékanyag izé...ez maga a csoda. A fény...az életvágy...az út...a lényeg.
Végig csináltam. Jézusom...6 évet.
Azt hittem, ez is elveszett. Hogy ezt is elveszthetem. Ahogy a múltat is pillanatról pillanatra elveszítjük.
Igen. Régen érdekeltek a tetemek. Aztán kiborultam tőlük. Majd undorodni kezdtem. Aztán már egyáltalán nem érdekeltek. Számomra minden, ami a bőrük alatt van, pontosan ismert. Minden egyes kis ér, ideg, bármi...nem meglepetés, már semmi izgi nincs benne. De csinálni kellett. Már nem kell. :) De ettől még nem kevésbé szeretnél orvos lenni. És az is leszek.
Fül-orr gége vagy szájsebészet. Mást már nem választanék. Gyönyörű területnek tartom mindkettőt. Aztán egyszer majd ugyanúgy kiszerethetek belőle...mi lesz azután? Lesz-e ilyen? A boncolást is megutáltam, pedig épp eleget készültem patológusnak.
Minden intézet magának akar. Már nem érdekelnek a hullák, de maradnom kell az igazságügyön, ha nem is egész este...még csinálnom kell. Nem érdekelnek a gyógyszercégek, a kémia intézetet már rég ott hagytam. Amivel meg kell birkóznom, és nehezebb lesz a hullázásnál is...az a fiziológia. A kedvenc intézetem...a leges-legjobb...de sok az állatkísérlet, és többet sírok az állatok miatt, mint a tetemek miatt. Fizikailag fáj...és nekem is...nagyon-nagyon.
Áldozatok. Nyuszik, patkányok. A szívem szakad meg értük.
Nem jó ez így. De nincs olyan intézet, ami ne készítene ki lelkileg.
És ugyanakkor. Igy tökéletes. Hiszen mind megadja a tudást, amivel képtelen vagyok betellni.
Fogászat is engem akar...ami így nem is jönne rosszul az iügy és a sebészi pályafutásom mellé/folytatásaként, főleg ha egyszer szájsebésszé válnék...mondjuk...ha...egyszer...
Ha nem lennék rosszul az egész tortúrától. Ugye.
Mert hogy nagyon símán vettem ezt a vizsgát. Annyira síma volt...messze a legjobb lettem, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem...hiányozna...
Végülis kábé 1-2 napom van eldönteni itt az eddigi nagy kérdéseket/döntéseket. :D
Pff...ehhez mennyire kicsi vagyok még.
MRI. Sosem gondoltam volna, hogy még kit fog érdekelni az eredmény. Az agydokimat. :) Megjelent Sam. Megjelent a hülye tesztjeivel, és odaadta Andy dokimnak azokat.
Hát tiszta gáz a helyzet.
Mármint persze, semmi gond a fejfájáson kívül, nincsenek meszes erek az agyamban, semmi térfogatfoglaló cucc, nem is gondoltam ilyesmikre...
Szerintük mégis ijesztő dolgok mennek végbe az agyamban.
Klassz.
Így is eléggé félek mindentől, még a pozitív dolgokat is "ijesztőnek" állítják be. Szerintük túl jó az agyam. :))))))))))))
Túl jó, mert sokkal nagyobb részét használom, mint az átlag, és az utolsó MR óta különösen nőtt a funkciós területek nagysága. Szerintük túl nagy az Iq-m, az Eq-m, a memóriám, a reakcióidőm. Túl gyorsan olvasok, gondolkozom...etc. Hogy lehet túl jó...
Szerintem jó. Én megvagyok ezzel. Azt gondolják, összefügg a migrénes rohamaimmal. Megvagyok azokkal is, ott vannak a görcsoldók. Meg elég ritkák...
A memória mondjuk olyan szempontból tényleg nem túl jó...nehezen felejtek. Pedig nagyon jó lenne felejteni...
De könyörgöm, hagyjanak békén.
Pff...amint elhagytam a várost, helyből begyulladtak a manduláim. Úgyhogy most semmi véres műtét. Hehh...aztán utána talán mégis ez lesz a nyertes...:(
