Még magam is meglepődöm, hogy mennyire hangulatember vagyok...hát, nem is jó megfogalmazás ez...inkább az jellemző rám, hogy annyira bele tudom élni magam a hangulatokba, érzésekbe. Állítólag, Anyu is ilyen volt, csak míg én "kislány" vagyok (ennyi báttyal sosem lehet felnőni..), Anyu egy istennő volt...sokszor gondolkozom rajt, hogy milyen lehetett. A bátyusok sokat mesélnek róla, főleg Zsolti mesélt rengeteget róla..a balesetem után azt hiszem én is közel álltam hozzá...majd vizsgaidőszak után mesélek róla, meg egyszer majd a balesetünkről is.
Mert hogy tegnap mennyire optimista voltam Zsoltit illetően...lehet, hogy amint egy kicsivel több időm lesz, megint nagyon sokat fogok gondolni rá, és megint kiborulok. Hogy lehet az, hogy 2 éve halt meg, és nekem még mindig vannak olyan gondolataim, hogy ha hazautazom, de jó lesz látni...egy tőr bele a szívembe...nagyon mélyre, ott bent megforgatva, és nincs, aki megment ilyenkor...
Mindenesetre most erősebbnek érzem magam. Erősnek még nem...de menni fog.
Peti már otthon van, de még 1-2 hétig nem fog dolgozni. Hisztis is emiatt, unatkozik. :) Bááár Emil mesélt egy titokzatos látogatóról...:)) Majd mesélek róla is bővebben, de áh, ma hajnalig kell tanulnom a szervek szöveteit, és fejlődéstanát. És most először vagyok nagyon motivált a vizsgaidőszakban, kevésbé félek a hatalmas kudarcom után.
Az ember azt hiszi magáról, hogy gyenge...aztán veszélyhelyzetben meg rájön, dehogyis...sok mindent kibírunk...a legjobb példa az orvosi egyetem...ennél erőt próbálóbb...
