Emma

Rose nincs jól...:( Nincs semmi különösebb, csak aggaszt, hogy még mindig nincs jobban...most már több, mint 3 hónapja. Aggasztó. És nem folyhatok bele a dolgaiba, mert ő sem folyik bele igazán. Nem szkeptikus. Nem, mert él. Jase-t kicsit jobban beavatja azért a dolgokba...talán mert nem orvos...
Neki azt mondta, hogy ha folyamatosan a betegségeivel lenne elfoglalva, akkor nem maradna tere élni. Mégha nem is figyel annyira...
Motor konfliktus. :) Veszélyes...de élni motor nélkül...nem élet. Dönts. Válassz és viseld a következményeket...nekem meg figyelnem kell magamra, hogy hagyjak másokat élni...mindenkinek joga van a döntésekhez, és ezt a jogot úgy értem, hogy még csak gondolatban, véleményben sem ítélem el. A segítségnek annak is kell maradnia. Az, hogy aggódom, az a saját problémám...Rose-t ezzel nem szabad terhelnem, terheltem eleget ezzel már.
És persze viszont...ugyanígy elvárnám a bátyáimtól, hogy hagyjanak teret nekem. Hagyják meg ezt a szabad teret, amit életnek nevezek. De.
De nem mindenki gondolkodik így...ők meg aztán főleg nem.
Vizsga előtt rendesen összekiabáltam velük...de abban a stressz állapotban kivel nem...most kicsit kevésbé vagyok neurotikus, végre lesz egy hetem "pihenni", de úgysem tisztelik meg az erőfeszítéseimet annyira, hogy leszállnának rólam csak egy kicsit.
Elfáradtam, most igazán fáradtnak érzem magam. Mert megkönnyebbültem. Emil ilyet reagált a vizsgámra:"Azt hittem, legalább sikítozni fogsz a telefonban..." Én öröm helyett egész mást érzek. Örülni szoktam, amikor tudom, hogy szerencsém volt, amikor Isten segített...de most úgy éreztem, iszonyat megszenvedtem azért, hogy ilyen eredménnyel csináljam meg a vizsgám. Beképzelten mondom, hogy megérdemeltem. Emiatt ez csak egy megkönnyebbülés.
És vizsgaidőszak utáni utódepresszió. :))) De komolyan. Mindig ez van. A szorgalmi időszakok agyrémek...hajnaltól éjjelig az egyetem, meg a kórház között rohangálok, teljesítek, mint egy vadbarom, a vizsgaidőszak nem ennyire fárasztó. Ez a színes halál, a vizsgaidőszak meg a monton, szürke halál. Krónikus stressz, napfény hiány, bezárkózás, kiégés...erről szól. Ha vége, nem lehet a másik nap már minden derűs, mert az ember megszokja a nyomort. :)) Megjavulok, igérem, de ehhez most mindennél jobban kell a pihi, a nyugalom, pattanásig kivan a testem-lelkem. És ez is mindig így van, már megszoktam.