Mikor tegnap hazaértem, egyik bátyussal sem találkoztam. Petit még felhívtam útközben, dolgozott...cseréltem volna vele...és a hangjából ítélve, ő is cserélt volna velem. :)) Emil aludt, iszonyatos volt neki a csütörtök.
Kb. minden órában történt több tíz sérültet érintő baleset, egész nap ki sem jött a műtőből, és fel sem nézett a sebekből...hát vannak ilyen napok..
Így átmentem Jason-höz beszélgetni, kicsit. Ő az új szomszédunk, aki ápoló, de nem a megyei kórházban, ahol Em is dolgozik. Már összeismerkedtem vele múlt héten, nagyon érdekes srác...
Öhm...rajta annyira nem érzem az elhivatottságot, inkább úgy érzem, kötelességből dolgozik, vagy még inkább lelkiismeretfurdalás miatt...még nem tudok róla sok mindent, de úgy érzem, sok titka van. Pl. az egyik beteg...Robyn..azt hiszem, hogy vele egész különleges a kapcsolata...
Robyn meg fog halni...mint ahogy mindenki azon az osztályon, ahol Jase dolgozik...és mekkora hülyeség, hogy mégsem szabad őket hagyni, hogy depresszióba essenek...szóval Robynnak is próbálják beadni az orvosok, hogy van remény...és azt hiszem, Robyn egyedül Jasonben bízik meg, így múltkor neki szegezte a kérdést...amire Jase még nem volt felkészülve...de fel fogja tenni neki újra...nem tudom, képes-e Jason hazudni neki, aki az egyetlen, akiben a lány megbízik. Vagy egyáltalán, mi a jobb Robynnak...???
De aztán nem kell a szomszédba mennem problémákért...reggel, mikor felkeltem Emil bátyusom épp a konyhában ébredezett. Odarohantam hozzá, megölelgettem, amihez nem igazán volt kedve. :))) Felettébb morcos volt. Persze, megint beteg, mert a járvány második hulláma söpör végig a városon, vagy a világon. De azért most jobban tűri...gondok vannak Lucy-val, a barátnőjével. Lehet, hogy szakítani fognak, de most nem boldogok...ki az??????????
Elmentünk sétálni, és egy mezőn kötöttünk ki, ami tele volt virággal. Szinte hihetetlen, hogy ilyen kemény tél után, már hetek óta tavasz van...nagyon szép volt. Em is jobban lett kicsit, még azt is megengedte, hogy sütit egyek reggelire. :))))))))) Peti is felkelt, mire hazaértünk, ebben a családban azt hiszem, mindenkinek napi 10 óra alvásra lenne szüksége. Zombilakás. :D Peti annyira vidám mindig!!! Öröm ránézni, beszélni vele. A világ nem szörnyűbb számára sosem, mint egy rózsákkal és pillangókkal teli kert. Istenem...a húga vagyok...hogy-hogy egész más szemüvegen tekintem a világot??? Sokkal inkább hasonlítok Emre...a maximalizmusom, a szenvedélyem, a hajtás, a szigorúság...sokszor veszünk össze vele, a végén pedig mindig rádöbbenek, hogy én is ugyanolyan vagyok, csak lányban. De most ez sem zavar. Most nem kell, hogy elfogadjanak, most olyan akarok lenni, amilyen vagyok...ítéletek nélkül. Most még az sem zavar, ha félek-mindentől félek, soha többé nem erőltetek magamra semmit. Ha boldogtalanul élem majd le az életem, mert ilyen depresszív vagyok, akkor hajrá. Még mindig jobb, mint erőlködni. Vagy nem?!
Nem amúgy...Petire kellene jobban hasonlítanom, vagy még inkább Zsoltira. Még mindig nagyon fáj. :'(
