Amikor már azt hinném, hogy egy aprócska ici-pici reményt sincs arra, hogy Larry és én...amikor kihull az utolsó ezüst fonál is a kezemből...akkor újra tűz támad...
Írt...kevesebbet dolgozik, több ideje lesz. Ez a kánaán!! Az orvosi egyetemtől elkezdve a gyógyítás, és a kórházak világában ez egy utópisztikus délibáb. Én már lemondtam erről..inkább elalszom a kemény borításokon. :D Most jobb is, ha kicsit jobban figyel rám, legalább kevesebbszer jut eszembe, hogy kivessem magam az ablakon.
Mert amúgy bőven. Nagyon letört vagyok. Persze a sok tanulás is..de annyira most nem ez. Minden rossz.
Mikey...a csók óta furán viselkedik, én nem kevésbé. Ma kiiratkoztam tennisről, csak hogy ne kelljen vele. Nem tudom, mennyi idő kell majd ahhoz, hogy újra őszintén tudjunk egymásra nézni...iszonyat a szerelem.
Vajon mit gondol Larry??? Vajon szeret még??
Emillel beszéltem tegnap éjjel telefonon, miután levezettem megint kb. 400 km-t. Egész jó hangulatban volt...amit a hétvégéről nem lehet elmondani...hát meséltem neki Larry-ről. (Pedig azt hittem, először Petinek fogom említeni, ő mégiscsak közelebb állt hozzám mindig.) De valahogy kiszedte belőlem. És persze nem örült a dolognak. Ami fura, mert jóban van Larry-vel..lehet, hogy csak megszólalt benne az "apa", vagy az a baja, hogy Larry nem orvos. Emilnél sosem lehet tudni. Annyit mondott, hogy próbáljak inkább az interleukinokra koncentrálni, vagy épp mit tanulok..mindent kéne tudni ugye..
Én is azt kívánom, amit bátyus, bár nem érdekelne más semmi, csak az egyetem és a könyvek, bár lennék közömbös, és nem depressziós. De legalább azt tanulom, amit szeretek...ma az agyboncolás is nagyon morbid valami volt...
Mikey nélkül most itt is nagyon magányos vagyok. De letört ahhoz, hogy próbáljak tenni ezellen.
Zsolti is hiányzik.
