Robyn gyönyörű volt. Egyszerűen olyan friss volt az arca, mint egy téli séta után. Erősnek tűnt, mégis nehezen mozgatta a karjait. Én csak egyetlen egyszer találkozhattam vele, de a lénye által megláttam az igazi szépséget. Azt a szépséget, ami a természetből fakad. Amikor nem is látod igazán a vonásokat, sokkal inkább a kisugárzás az, ami rabul ejt.
A műtét nem sikerült. Bár a sebész-onkológus team nagyon bizakodó volt- meglepő módon-, mégis...Robyn hasüregében túlságosan szétterjedt a tumor. Nem számított komplikációk léptek fel emellett, s Robyn nem volt elég erős. Istenem...hogy szabhatod meg, hogy ki meddig éljen, és kinek mennyi fájdalmat kell elviselnie, illetve cipelnie a vállán egy életen át?
Nem lehettem ott a temetésen, pedig szívesen nyújtottam volna Jase-nek a lelki támaszt, Rose megtette ezt helyettem. Hát...nem tudom EZT SEM kifejezni szavakkal, mennyire ramaty állapotban van Jase. Nem tudom, melyikünk cipeli a nagyobb keresztet. Az életemet odaadtam volna (ez az áldozat kezdi értelmét és súlyát veszteni-úgy érzem..) azért, hogy Larry-vel végre összejöjjünk, a karjaiban alhassak el, és úgy is ébredjek fel, hogy csókoljon naphosszat, hogy álljon mellettem, ha baj van, hogy megkérje a kezem...megkaptam. Jason és Robyn között az érzelmek beteljesületlenek maradtak...nyilván kirúgták volna Jase-t, DE KIT ÉRDEKEL, MIKOR A SZERELEMRŐL VAN SZÓ??? És arról, hogy a lány szemében a láng egyre halványabban fénylett...ez eszméletlenül megható. Jason valami felfoghatatlanul erényes...hűh..
Hát...csak bízni tudok abban, hogy egyszer majd újra tudunk mosolyogni.
Talán egyszer majd valamikor...
