Annyira sok borzalmas dolog történik a világban, annyi sokkal borzalmasabb helyzetben élő ember él, ÉS BOLDOG. Én meg folyamatosan itt rinyálok, a depresszióba hajszolom magam, mert hülye kis gyenge szar vagyok, aki képtelen felnőttként viselkedni, és felállni, ha ledobta a ló.
Magamat utálom talán a legjobban.
Szeretnék már elutazni, nem bírom a tesóimra rakni a terhet, hogy szomorúnak lássanak, hogy aggódjanak. De tudom, most a legrosszabb elutazni, a magányba fogok belehalni ott-most-nélkülük. A szaktársaimat most nem...most biztos nem tudom elviselni.
Nem bírok így élni. Ilyen céltalanul, és várni a tragédiára. Utálom, ha megcsillan a remény, ha csak egy kicsit is jobban vagyok, mert annál nagyobbat csalódok...mintha a nagyvárosokban járvány lenne, mindenkinek ugyanaz a betegsége...érzelmi zombik, gonoszak, törtetőek, és rosszindulatúak. :( Egy kis faluban fogok élni, ahol az embereket nem készíti ki a hajtás, nincs okuk rosszindulatúaknak lenni. Ahol csak az életre kell figyelni...
