Emma

Peti kificamította a bokáját.
Meredith nem engedi vissza...van esze a csajnak...bírom...áruló vagyok...
Hisztizik, mint egy 5 éves, és háziszolgának néz. Persze szívesen vagyok az, nem szeretnék plusz gondot okozni, kezdem azt hinni, hogy valami oka van ennek a sok balesetnek.
Én jól vagyok, valakinek megint muszáj józannak maradnia. Ma már röhögtem az egészen...Em sebei olyanok, mintha egy szörny támadt volna rá. A teste 1/3-át kell naponta átkötöznöm. Ő egész jól tűri. Pedig rohadtul fájhat...és sem ülni, sem feküdni nem tud kényelmesen. De hamar rendbe fog jönni.
Szóval mindenki itthon...nem egészen erre gondoltam, mikor hiányoltam őket...
Hiányzik Jase, hiányzik az élet, és még mennyi év tanulás vár rám...nekem meg már most elegem van. Azt mondják, könnyebb lesz...muszáj, mert nem az a fajta vagyok, aki sokáig tud takarék lángon élni.
Szétrobban a testem. Jase-szel lennék és mással nem is foglalkoznék, amikor az egyetem teljes életet követel tőlem. Ennyit nem tudok adni. A bátyáim igen, én nem. Már nem. Rengeteg dolog változott bennem a nyáron. Rájöttem arra, hogy mennyit hibáztam az elmúlt évben, és ennek ellenére azt látom a jövőben, hogy ugyanígy fogom elkövetni ugyanezeket a hibákat. Szerelmes vagyok. Igen. Babát akarok, családot, otthont Jase-szel. Jézus, mennyire messze van mindez. :( Amikor ilyen közel van életem álma, legszívesebben elhajítanám. De egyszer még azt fogom mondani: "Megérte. Bárhogy is...megérte." A tisztelet...tisztelnem kell a lányt, aki 5 éve voltam, aki azzal a gondolattal kelt, és aludt el, hogy bárcsak sikerülne bejutni az egyetemre...mert akkor minden álom valóra válhatna, ott bátmi is történjék, ha már ott vagyok, mindenre képes vagyok. De határok nincsenek. Sokkal közelebb voltam az egyetemhez, amikor még fel sem vettek, mint most...3 éve már, pff...összesen ez már majdnem 7 év...még visszavan egy pár...talán egy egész életnyi...egyszer majd mondani fogom: "Megérte..."