Egy más világban élek. S ezenkívül nem létezik más. Látom persze a kerítést, mögötte a színeket, de nem létezhet más..nem létezhet..
És nem olyan jó ez a világ, ahol élek. Mert mi van odaát?? Itt nem mondhatom ki, amit gondolok, nem létezik igazság, ez egy nagy diktatórikus rendszer. Szeretet, barátság, őszinte jóindulat talán volt az elején...de már ez is elfogyott, összeugrasztottak minket. Még egy porszem, ennyit sem számítunk, és mégis csináljuk, mégis hozzuk a legdrágább áldozatot: az időnket, elviselünk mindent, adaptálódunk, s megtanuljuk befogni a szánkat. Mert mégis érdem...
Csak fáj. Ennek itt nem így kéne működnie...de vajon máshol jól működik???
"Nehéz elhinnem rólad, hogy nem vagy tökéletes."- mondta ma az egyik tanárom. Nem akarok ebben a szerepben élni. Amikor mindenben a legjobb vagy, minden tantárgyból A-s vagy, amikor te vagy az évfolyamvezető, amikor mindenkivel kedves vagy, és mindenki hozzád fordul segítségért. Amikor szép is vagy, és mindenki szerelmes beléd. Csak nagyon egyedül vagy, mert lassan már nem is számítasz embernek. Ezt nem akarom, de mégis félek nem megfelelni. Emilnek így sem elég semmi, nem lehetek lazább.
Mi legyen? The show must go on. Mindig is ilyen voltam, ebben vagyok jó: megfelelésben és siker hajhászásban. Nem egészséges, tudom...stresszelek is emiatt rengeteget...de drogos vagyok, iszonyat függök a sikerérzésétől...
