Ez szörnyű...
Jase már reggel átjött, reggeli álmos-szemű-síma-arcú-morgó-hangú..drága..drága...
Nem baj. Ma hétfő van, ma tanulok, ma eszem, ma minden tip-top lesz, minden szigorú és erős. Reggeli...megvolt. Ebéd...megvolt!! Közben tanultam, mint a kisangyal. Fagyiztunk is, minden úgy alakult, mint ahogy kell. Ettünk délután is!! Bár én nem sokat, Jase meg is jegyezte, hogy nem csoda, ha vékony vagyok-ha tudná, hogy egyáltalán...ENNI nem szoktam.
Aztán egyszer csak lesápadtam...én már sosem mondanám másnak:"Jézus, de sápadt vagy, jól vagy?" Mert erre az ember még sápadtabb lesz, és rögtön rosszul lesz. Jase sem tette ezt, lélegeztünk. :) Nem segített. Semmit sem éreztem, még émelygést sem, semmit. Lábak fel, de úgysem ment vér az arcomba. Aztán 1-2 mp émelygés és placcs. És már nem maradt bennem semmi, talán csak a reggeli...nagyon rosszul lettem. Jase berakott a kádba, és megfürdetett...aztán órákig feküdtem, míg magamhoz tértem. "Soha többet nem eszek." "Nem kell."-mosolygott, mintha tudta volna, hogy később úgyis fogok enni. Ettem egy joghurtot. Aztán már jobban vagyok, bár még mindig halál sápadtan. Sosem lesz ennek vége??? Én próbáltam, és nem ment. :( Nem, hogy nem ment, beteg lettem tőle. :( Pff...el fogok fogyni, pedig nem akarok. :"(
Jase-t is bántottam, lelkiismeretfurdalása volt, mert nem tudta, hogy ez nekem így egyszerre sok. De legalább elmondtam. Legszívesebben nyakon szúrnám magam, hogy miattam rosszul érzi magát, undorító érzés. Ha tényleg ő nekem...ha tényleg annyira szeretem, amennyire még soha senkit............(gyűlölöm ezt is leírni), akkor hogy hogy nem bíztam benne, és hogy hagyhatom, hogy azt higyje, nem bízom benne?! Hiszen nem egyszer látta, ahogy kidobom a taccsot, végignézte, ahogy az orromon ki szeretne folyni az agyam, látott totál eszméletlenül...és látott mosolyogni, csillogó szerelmes szemekkel rá, a sötét szemeibe, a holdfényben, a tó sötét vízével körülölelve, meztelenül, legjobb barátként...és olyan ciki dolgokért rinyálva, hogy fáj a fogam, hogy félek a vizsgáktól, hányszor végighallgatta, hogy összevesztem Emillel...hogy hiányzik Zsolti, és Anyu, akit sosem ismertem. Én nagyon kevés embert engedek közel...de Őt szinte a kezdetektől...tudtam, hogy a lelkitársam, hagytam, hogy megismerjen, nem hagyhattam, hogy ő is a tökéletes szőke elérhetetlen hókirálynőnek nézzen. És mégis...ott tartunk, hogy azt érzi, nem bízok benne...
Bárcsak belém csapna egy villám.
