Tegnap végülis úgy döntöttem, hogy lefekszem időben, a Mamám tanított erre mindig..."Kislányom, minél hamarabb fekszel le, annál hamarabb tudsz felkelni." Persze felnevelt ő is három fiút, akik orvosit végeztek, látta, hogy ez nem így működik, de egy kislányra még más szabályok vonatkoznak. :) Amúgy meg, amit tegnap Larry mondott...és komolyan érzem is...ha alszom rendesen, akkor sokkal hatékonyabban tudok tanulni, még érdekel is, nem azzal vagyok elfoglalva, hogy mikor igyak kávét...igyekszem tartani az egyensúlyt. Szóval ma mindent megtanulok. :))
Emillel beszéltem telefonon, meglepett, hogy hívott, mert szombat éjjel a balesetin mindig őrültek háza van, hajnalban úgy szokott az ágyba zuhanni, hogy csak na. :) Most mégis egész sokat beszélgettünk, és egész felnőttként kezelt...szomorúságot hallottam a hangján...:( Eszébe jutott neki is a régi család, amikor még a Nagymamám nevelt minket, aztán Anyu is eszébe jutott...mikor Anyu és Apu meghalt Emil épp a legzűrösebb korszakát élte, a tinédzserkort, erősen meghatározta ez a tragédia a további életét. Szerintem a baleseti sebész is ezért lett, Anyut ott látta utoljára...és ezért apáskodik felettem, és ezért olyan nehéz megnyílnia, és ezért mutatja annyira keménynek magát, mert fél, hogy akit megszerethet, azt elveszítheti, és az nagyon fáj. Ugyanazt élte át az életben 3-szor...HÁROMSZOR...meghaltak a szüleink, aztán a Nagymamám, és a Anyu öccse, a nagybátyánk, Zsolti. Nálunk nem számítottak a rokonsági fokok, mert együtt éltünk. Zsolti volt Emil legjobb...egyetlen barátja, a bátyja, ahogy az enyém is. Mindannyian a legjobban szeretett családtagjainkat vesztettük el. Ezek után még jobban ragaszkodom Emilhez és Petihez, én háromszor nem tudnám elviselni, amit Emil eltudott...
Furcsa lesz január végén leutazni a vidéki házba, utoljára még Zsolti is velünk volt, Garfield-os képregényeket olvasott a kocsiban. :) Peti elvette az egyiket, és kidobta az ablakon, mert aludni akart, Zsolti meg túl hangosan vihogott rajtuk. :))) Akkor is furcsa volt a Nagyi nélkül, régebben pedig biztos furcsa volt Anyuék nélkül, de hozzánk tartozik az a hely. Mindig ott volt időnk kicsit egymással foglalkozni. Minden éjjel ott ülök még most is Zsoltival a tópartján, és hallgatja a hülye problémáimat, és úgy kezeli őket, mintha tényleg számítanának...hogy fogok nélküle élni??? :(
