Oké. Sajnos úgy látszik, nem tudok gyakrabban írni. :( Az embernek ideje nincs meghalni sem.
Ügyeltem a sürgősségin a héten, nagyon izgalmas volt...sok alkoholtól túlfűtött embert raktunk össze...alkohol nélküli balesetesek nem is voltak..veszélyes, nem hisszük el, de tényleg az. Én is voltam áldozat, kevésen múlt, hogy ott maradjak, kómában voltam 3 hétig, azóta meg a migrének...persze nem én ittam.
Peti jött értem, mikor egyik nyáron a pszichiátrián gyakorlatoztam. Ez egy városszéli kis szanatórium, ahol Zsolti exmenyasszonya is dolgozott..nagyon szép arrafele a vidék, erdők tömkelege található az országút szélén. Épp a péntek esti nagy forgalom volt Chicago felé, de nem töttyögtünk, mentek az autók szépen...egy kamion jött velünk szembe, és sajnos nem tudott visszasorolni a saját sávjába...frontál ütköztünk. Zsolti és Angel néhány percnyire hátrébb voltak, de jöttek...ők hívták ki a mentőket, kijött velük Emil is..engem az országúttól 10 méterre szedtek össze a fák közül, Peti eszméleténél maradt, de meg kellett műteni, kivették a lépét.
Engem fél órán át próbáltak újraéleszteni a bátyáim: Zsolti és Em, már a kórházban. Emil sírva csinálta a dolgát, egész addig nem is láttam sírni.. Mindkettőjükről folyt az izzadság, és bármeddig csinálták volna...
Tudom, mert ott voltam, láttam őket...Zsolti tudta ezt..aztán volt egy perc, mikor annyira távol kerültem az élettől, hogy találkozhattam Anyukámmal. Végre láthattam az arcát, a mosolyát, megérinthettem, megölelhettem. Sokan nem hisznek ebben, de nem is baj, én átéltem. Visszaküldött az életbe, azt mondta, a fiúknak szükségük van rám..és akkor helyreállt a keringésem, és minden vitál funkcióm, de az agyi funkcióim nem. Aztán szépen lassan visszatért mindenem. Zsolti mindennap-szinte egész nap bent volt nálam. Volt, hogy beszélt, hogy sírt, hogy csak hallgatott. És én mindent láttam és hallottam. A kóma ilyen (is lehet). Em nagyon kikészült. Ő nem hitt benne(m)...ugyanígy vesztette el 13 évesen Anyut is, és most a húgát, akinek ő az orvosa..mielőtt magamhoz tértem, megint összeesett a keringésem, de az életet választottam. Kinyitottam a szemem, és Em volt fölöttem, úgy...pont úgy..., mint ahogy reggelente ébresztgetni szokott. :)
Utána jött a neheze. Az iszonyatos migrének, fényérzékenység, ájulások...kellett néhány hónap, míg ezek nélkül indult a napom..először a vidéki házunknál, egy napfényes reggelen-mikor Zsolti kicipelt a rét közepére, s én behúnyt szemekkel hisztiztem, hogy hagyjon békén, nem akarok kint lenni...akkor hirtelen elmúlt a napfóbiám is...
És igen. Autóbalesetben haltak meg a szüleim, később pedig a nagyszüleim is.
Zsolti...őt is megölték...egy ostoba szülő..miért? Mert megmentette a lányát a haláltól...persze, ez nem ilyen egyszerű..Jane..az osztálytársam volt, a legjobb barátnőm..akkora lelki terheket cipelt a vállán, amekkorát ritkán bír el ember, de gyerek elbír..csak A-t kaphatott, nem is kapott soha mást..jogi egyetemre kellett felvételiznie. Soha semmit nem csinálhatott, amit ő szeretett volna. Soha. És sosem lehetett elég jó. Sem elég szép. Zsolti aggódni kezdett érte-sokszor találkoztak, sokszor menekült el hozzánk.., de Jane emberfeletti erejével azon volt, hogy semmi sem jusson a felszínre. Aztán egy nap bekerült a kórházba. A kiszáradás szélén állt, akkor már napok óta nem evett-és én tudtam ezt...kaptam is nagy lecseszést Zsoltitól, de hát akkor két tűz közé kerültem..Jane jobban lett, de továbbra sem evett. Ahogy közeledett az érettségi, egyre jobban belehajszolta magát az ideáljaiba. Úgy érezte, hogy minél kevesebbet eszik, annál jobb lesz minden..aztán elutaztak Jane szülei, és addig hozzánk költözött. Mikor Zsolti elment érte, meglátta a sebeket a karján, és akkor szigorúan rászólt, és joggal..Jane tudta, hogy Zsolti tud segíteni, az orvosa..10 éve..és a barátja..mindig is az volt. Nálunk jobban lett, és nem is akart hazamenni. De az apukája dühöngött, Zsolti pedig tiszteletben tartotta Jane döntését, és tudta, hogy ha hazamegy, meghal. Jane elszökött, és megint kicsúsztak kezéből a dolgok. Fájt a foga, és heroint használt, egy sráctól kapta, aki kihasználta őt, és teherbe ejtette..én elmentem megkeresni, ezért is volt világháború itthon-féltettek-jogos. Hazahoztuk Jane-t, és másnap volt a szalagavató. Jane nem jött, kikészült. És ez volt a végzetek estéje. Ahol én kikönyörögtem az összes bátyámtól, hogy legyenek velem a suliban, hagyják a betegeiket, a kórházat, és Jane-t is. Hadd legyek én ezen az estén a központ. Így is lett. Épp, hogy elkezdődött az ünnepség, mocorogni kezdtek a bátyáim..Zsolti állt fel..elment...egy világ dőlt össze bennem akkor. Persze nem tehetett mást. Emet is bármikor behívhatták volna a kórházba. Haza kellett mennie, mert Jane veszélyben volt-nem tudtuk, hogy miért, nehéz volt kivenni a szavait. Mikor Zsolti hazaért, a kádban találta a lányt, vörös vízben-ruhástól...felkapta a telefont, de tárcsázni már nem tudott...hátulról támadt rá Jane apja..
Miután elment Zsolti, a színpadon én is olyan idegálapotba kerültem, hogy egyszerűen faképnél hagytam mindenkit, és hazarohantam, Peti és Em utánam. Benyitottam..és a padlón feküdt eszméletlenül..és mindenfele az ő édes vére...bár meghalhattam volna abban a pillanatban...Peti hívta a mentőket, Em pedig elkezdte újraéleszteni Őt..
A többit már meséltem...elment..és a világ többé nem lesz jó..
Hát ennyit a balesetekről...
Nem is csoda, ha én ezekután már nem vágyok itt élni. A hétvégi házunkban fogok, messze a veszélyektől...
Utálok erről írni...:(
