Megnéztem...jólvan, hát annyira nem lett rossz, közepes lesz. Emil meg fog ölni, és igaza is lesz...nem volt túl jó itthon a hangulat a hétvégén...170 cm-hez az 52 kiló miért túl kevés??? Meg minek egyek, ha nincs étvágyam??? Ez volt a központi téma..hogy én a napfényből szándékozom élni..
Ennél sokkal többet kell tanulnom. Csak azt nem tudom, hogy hogyan. Iszonyúan szenvedek. Nincs több időm. Ha nem alhatok, én akkor inkább megölöm magam. Pedig sajnos nem alhatok annyit, amennyi elég lenne...megint tönkre fogom vágni magam. Mert másképp nem megy. Nem elég a közepes...még a jó sem. :(
Azt mondanom sem kell, hogy rámtört pont pénteken a migrén. Ez is iszonyú dolog. Mintha a fél fejem ki akarna szakadni a helyéről. A gyógyszereket meg kiröhögi. Sem a fájdalmat, sem a fáradtságot nem bírom.
Lusta vagyok és kövér.
De nem érdekel, meg fogom csinálni.
A pszichológus módszere egyébként segít...bevallom, segít...amikor tudtam, hogy a teljesítményemen rontana az izgulás, akkor hatalmas mértékű nyugodtság ült le rám. Nem ez volt a vizsgánál a baj. Többet kellett volna...
Így aztán a temetőben kötöttem ki, és kiborultam. Kiborultam, kiborultam, kiborultam, kiborultam, kiborultam, kiborultam...bocsáss meg nekem, bocsáss meg nekem...bocsáss meg...egy percig sem lehetek gyenge, lusta és kövér...és egy percig sem lehet bennem rossz érzés. Mert nem bírom, megölöm magam, ha azt érzem, szabad vagyok.
Zsolti kell. Kell, hogy itt legyen, hogy megérezze, hogy kivagyok, hogy megfogja a vállam, és kirázza belőlem a lelkiismeretfurdalást, hogy segítsen...hogy elmondja, hogy én vagyok az egyetlen, aki jól csinálja, hogy más nem, és erre legyek büszke, és segítsek.
Ez a hivatás...hatalmas áldozatokkal jár, vállalnom kell a felelősséget, és meg kell változnom.
Ő most is segítene. Elmondaná, hogy hogy kell, és kész, és megölelne, és kész. De most nekem kell kitalálnom, és bíznom magamban, és Istenben.
Utálok élni, mert nagyon nehéz. Egy taposómalom, és folyton elakadok. Zsolti meg a temetőben van.
Peti egész hétvégén fogorvoskodott. Em Európában.
Tök jó fejek a rezidensei. De hát nekik is nehéz.
Nehéz, nehéz, nehéz, nehéz, és én kislány vagyok. Nem akarok élni.
