A héten elég felületes voltam. Máshol járt az agyam, és túl sokat járt. De örülök neki, hogy ezt sikerült észrevennem, és igyekszem nem sokat agyalni hülyeségeken. Bánt, hogy emiatt az empátiakészségem csökkent, pedig ez akkor sem szokott, amikor végkimerült vagyok.
Pedig azt szokták mondani, hogy ha más bajaival vagy elfoglalva, akkor jobban tudod a sajátodat is megoldani. Nekem egyik sem sikerült. Nem mondom, hogy padlón vagyok, de sokkal jobban össze fogom szedni magam.
Már nem félek attól sem, ha más leszek. Az ember változik, sosem lépünk ugyanabba a folyóba mégegyszer. Nem érdekel az egyetem, egy diplomát szeretnék, aztán ügyelni éjszakákat. Segíteni szeretnék idegen embereknek, akikhez csak órákig kell kötődnöm, órákig kell vállalnom értük a felelősséget, így aztán már nem bánthat, ha elmennek. Soha többé nem akarok kötődni máshoz, nem akarom átélni azt az érzést...
...hogy Rá gondolok, hogy sietek hozzá, és rádöbbenek, hogy már nincs...hogy mi történt...
Vagy bárcsak örökké 17 éves maradhattam volna...amikor még élt Zsolti, és a legnagyobb problémám az volt, hogy folyton veszekedtünk Emillel-hülyeségeken. Úgy szerettem Zsoltit, őt mindenki szerette. Folyton ott lógtam nála a kórházban, és tanultam, hogy egyszer majd én is orvos lehessek. Annyira éreztem, hogy az életét áldozta volna értem, annyi időt töltöttünk együtt...a legjobb barátom volt. És a bátyáimnak is. Még Emillel is tudta, hogy hogy kell bánnia, hogy megszelídítse. Olyan szar lett minden, és annyira jó volt minden. Zsolti egy olyan világról mesélt, amit most nem találok, nélküle nem megy.
És szerelem nélkül sem.
Megszakad a szívem Rose-ért, annyit pityereg, és én lelki zombiként ölelésnél többet nem tudok tenni. És nem udom megérteni.
Szerintem az a baj, hogy akkora fájdalmat kell elviselnem, hogy a többi ember fájdalma banálisnak tűnik. Érzéketlen vagyok. Undorító önző lény. Zsolti nem erre tanított.
Elvesztette a szüleit, a nővérét, a menyasszonyát...és mégis megőrizte tiszta a szeretetét az emberek felé. Mondjuk Angel, a menyasszonya egy kígyó volt...az esküvő napján szakított Zsoltival. Mégis elégedett volt...elégedett volt velem, a tóparttal és a naplementével.
Nekem is ezt kellene csinálnom. Egy önző dög vagyok, hogy birtokolni akarok.
Az élet egyszerű...élni kell...
