Sose felejtsük el, hogy ez egy társadalom...ha szabad akarsz lenni, nem teheted meg, sőt ha tudod is, mivel jár-már nem is akarod megtenni.
Itt vagyunk együtt több milliárdnyian, és ez milliárdnyi féle okból borzasztó. Bántjuk egymást. Legtöbbször elég egy rosszindulat, és máris vége az életnek: álmoknak, vágyaknak.
Az vigasztaló, hogy legtöbbször elég csak ott lenni, szembefordulni a minket érő villámokkal, mert ha nem fontosak, ha az ok sem fontos (rosszindulat pl, vagy egész véletlen..), akkor símán lepattannak rólunk. Máskor meg vigyázni kell, mert egy védekező mozdulattal mi magunk sérthetünk meg másokat.
Mindig gondoljunk arra, hogy mindenki másnak mást jelentenek bizonyos szavak. Muszáj kommunikálni persze, de a szavak mögött olykor egész más rejtőzhet, mint, amit mi gondolunk.
Az élet egyszerű...
Legtöbbször pedig tényleg okosabb az embernek hagynia mindent-a szeretet nevében, és akkor nem sérül meg senki, aki hibázott, őt pedig nem ezután, hanem már régóta úgyis veri az Ég.
Az élet nem statisztika...
A mérleget pedig nem mi állítjuk be. Sosem tudhatod, hogy mikor és miért lendül át a karja, ne Te akard eldönteni. Vigyáznak Rád sokan...
Sokan pedig bántani akarnak, de úgysem tudnak tenni semmit, ha betartod a szabályokat.
Szeress feltétlenül; tedd, amit tenned kell, szeresd, amit tenned kell, hallgass az ösztöneidre, légy mindig nyugodt, mint a vihar utáni tenger, légy mindig szilárd, mint a hegy.
A válaszok bennünk vannak.
