Annyira, de annyira, de annyira vártam már ezt a napot...igazából sosem könyörögtem érte...csak most, hogy eljött, tudom, hogy vártam. Mert végre fellélegeztem, végre felnéztem az égre és mosolyogtam, végre elillant a depresszióm, végre visszataláltam az útra...
Mert ismét visszajelzést kaptam a sorstól. Az egyik gyakorlatvezetőm dícsért meg...aki egész eddig csak szívatott, és nem szokása senkit sem megdicsérni. Odamentem hozzá, megnézte az eredményeimet, és láttam az arcán, mindent le tudtam olvasni róla, egyszerűen el volt hűlve...sokkal jobban, mint ahogy azt szavakkal kifejezte: "Jó vagy...nagyon jó.." és nekem az számít. "Hűha érzés". :)
Megvilágította az utam, egyetlen mondatával kiszedett a depresszióból, végtelen mennyiségű erőt és motivációt adott, aminek segítségével visszanyertem a szenvedélyem, amivel lesöpröm a világot, és azt teszem, de olyan jól, mint nem sokan, amit tennem kell.
És a Nap újra kisütött...
Isten él, létezik, mindig is élt, mindig is létezett. There's too much beauty to quit.
Azóta újra önmagam vagyok, és szeretek önmagam lenni.
És annyira jó érzés volt, hogy Emil meg Peti eljöttek értem. A nyakukba ugrottam, és megölelgettem őket! :) Nem nagyon értették a szituációt, de nem sértődtek meg. :)
