Muszáj megnyugodnom, hogy lássam a jövőt...zavaros fejjel az ember csak egyet tehet, durr neki a falnak. Az kinek jó?! Mégis remeg a gyomrom. De akármi lesz, megnyugszom...
Elhúzódik a vizsgaidőszak...1 héttel tovább kell maradnom, 1,5 lesz a téli szüni. :( Aztán ha több tárgyból csúszok, lehet, hogy nem is lesz.
De...ha Isten orvosnak szán, akkor segíteni fog, ha nem, akkor jobb, ha nem is leszek az...
Igyekszem a fénylő úton járni, és nem törődni a körülötte lévő sötétséggel. Mint amikor kiskoromban fogadtunk a bátyusokkal, hogy nem merek egyedül végigmenni egy erdei úton, ami a régi házunk hátsó kertjébe vezetett, télen, hóban, sötétben. Nagy volt az elhatározás, nagy volt a halálfélelem, de a Nagyi ránk küldte Zsoltit, így félbemaradt a dolog. Emil meg megkapta a magáét, hogy hogy lehet ennyire felelőtlen. Szegény annyit kapott miattam...
Fura, hogy kevesebbszer jut eszembe Zsolti. Illetve, mindig eszembe jut, csak nem ragadok le a gondolatnál. A gondolkozást is 1 hónap múlvára tervezem.
Úgy kell élnem, hogy minél több energiám legyen, amiből minél többet mozgósítani tudjak. Félek...de legyőzöm.
Peti...már nem a cigi miatt nyavalyog, hanem azért, mert a betegeit nem ő tudja kezelni. Eddig örült neki, hogy pihi van, de benne is lakik valahol mélyen egy doktorbácsi. (: Szegényem, nagyon rosszul van még mindig...de eltart egy darabig, míg meggyógyul, ez így van.
