Akkor ott, kislányként, és később a gimiben tiniként...annyira tökéletes volt minden. Egy álomvilág volt az, amiben a bátyáim felneveltek. Talán pont emiatt kell most mindig az ellenkezőjének történni. Ennyi jó után most ennyi rosszat kapok. Az élet egyensúlya...azt hittem, hogy az élet örökre az adósom marad, amikor Zsolti meghalt, mert ebbe még azóta sem tudtam belenyugodni. De nem. Szemetebb az élet sokkal ennél...elvette a férfit...az egyetlent, akit szerettem...aki a világot adta nekem, mint nőnek, ahogy Zsolti is, mint a kishúgának.
A családi-és magánéletem egy katasztrófa, és most jön az, hogy a sulit is elcseszem?!
Tegnap beszéltem Petivel. Bementem arra a szörnyű helyre, ahol dolgozik, az egészet mostantól még jobban utálom, mint eddig bármikor. Mondta, hogy egyáltalán nem gáz, hiszen semmi sem volt adott, hogy megcsináljam a vizsgát. Szar előadások, szar tananyagok, szar tanárok, szar vizsga, és direkt rúgták ki az évfolyam 2/3-át. Ne akarjak a semmiből tökéleteset alkotni.- ez Tőle nagyon magasröptű. :) Látszik, hogy ő is ezen a szar egyetemen tanult. Utálom nagyon!!! Majd mehetek be neki segíteni, és akkor majd magyaráz. Mondtam, hogy bőven elég, ha otthon magyaráz, akkor is a hányinger kerülget.
Jason-nel sétáltunk egész este-szabály: vizsganapján nem tanulunk-ellenben szoktam, de ha hazajövök, akkor tényleg kihagyom. Végigjártuk a temetőt, hát ez egy nagyon hosszú séta. Megegyeztünk abban, hogy legszívesebben mi sem lennénk máshol...amióta meghalt Robyn, üres a szoba...az élet elkezdődhet bárhol...de véget is érhet bárhol...ha meghal az, aki az életet jelentette..már ha képes az ember ennyire szeretni. Sok orvosjelölt nem érti az ilyesmit, körülnézek, és eldöntöm, inkább haljak meg, mint hogy a kezük alá kerüljek...ezért is utálom most az egyetemet-tök máshol állok érzelmileg. Jason mellett...a múlton szenvedve. Mint egy szellem, aki örökké kísért, mert nem tud megnyugodni.
Rég sírtam ennyit. Rég voltam ennyire letargiás.
Ráadásul jövő héten Em is ki fog borulni, Anyu és Apu halálának évfordulója lesz. Ilyenkor szólni sem lehet hozzá. Jó, én is ilyen vagyok. Megértem. Ezt még ilyenkor is meg tudom. Amúgy meg bezártam az ablakaimat, mindenki békén hagyhat, aki csak a hülyeségekkel jön, aki sosem segítene semmiben, aki átlagember a 21.században (mindent a sikerért..), aki lelkiszegény...vagy egyáltalán, miattam értékes ember is lehet, engem békén hagyhatnak.
