Emma

Friss topikok

  • Zizi9482: Kedves P. Lassan egy éve már... Hogy vagytok? (2009.08.27. 15:51)
  • emmácska: Hello, Írt volna, ha megkapta volna,biztos vagyok ebben. Sokat jelent, hogy egy másik országban is... (2008.09.09. 14:28)
  • emmácska: (: (2008.08.28. 00:45) Game over
  • emmácska: Köszi(: Végtelenül optimista leszek!! Vagyis próbálok!! Igyekszem. :) puszi!! (2008.08.19. 19:18)
  • emmácska: Igen, sose hagyja, hogy fotózzam, itt is majdnem sikerült eltakarnia az arcát. (: Rose még mindig ... (2008.08.12. 18:11)

Linkblog

HTML

Dare to dream...

2007.12.18. 10:09 | emmácska | Szólj hozzá!

Muszáj írnom, mielőtt el kezdek tanulni. Bár azt terveztem, hogy mától kezdve csak a tanulásé vagyok megint, muszáj írnom.

Pszichológusom díjazná...díjazza...

Éjjel megint velem Volt. Úgy, mint régebben. Megint minden éjjel ülünk a parton, a kis tó előtt, mely fölött a lemenő nap vörösre festi az eget, megrendíthetetlen cseresznye vörösre, néhol rózsaszínban úszó felhőkkel. Otthon, béke, nyugalom, sérthetetlenség. Ott ülünk egymás mellett. Mögöttünk a hatalmas rét, és a fasor, ami a házhoz vezet, ellenkező irányban az erdő...és a Nap mindent beszór csillámporral. Ő mosolyog, és felvidít, Velem van, Csak Velem és átölel, szeret. Így nézzük a vizet...ketten...minden éjjel...

Aztán hajnalban álmodtam. Egész más érzés volt, valódi álom volt. A Nagyim olyan élethűen jelent meg a régi házunkban, a lénye betöltötte a konyhát. Újra átéltem a régi otthon melegét. Ott volt mindenki...bálba készülődtünk, de nagy kavar volt, mint mindig, Peti nem volt sehol. :)) Őt végül csak ott találtuk meg.

Táncoltam Vele, de mindhármójukkal egyszerre-egyidőben, katarzis érzés volt...minden mozdulat annyira pontosan érződött, még a zenére is emlékszem. Előttem, annyira közel volt az arca, és újra a kislánya/kishúga lehettem...

Miért kell így leélnem az életem nagyrészét??? Álmokban élek...nappal meg emlékekben...Emilt és Petit is legszívesebben az örökkévalóságig ölelném, csak ölelném, soha nem engedném el sehova...több, mint szeretet, amit érzek, család vagyunk.

2007.12.17. 20:13 | emmácska | Szólj hozzá!

Megint első...de most nagyon örülök neki, nagyon nehéz menet volt!!! Féltem...

"Ha mással teszel jót, magaddal teszel jót..." (Idézet Tőle...)

Éjjel velem Volt, megérintette a kezem...láttam a mosolyát...megnyugtatott...I wish I could turn back the time...I wish I could fly............................

A vizsgaidőszak közepén

2007.12.16. 12:03 | emmácska | Szólj hozzá!

Tegnap végülis úgy döntöttem, hogy lefekszem időben, a Mamám tanított erre mindig..."Kislányom, minél hamarabb fekszel le, annál hamarabb tudsz felkelni." Persze felnevelt ő is három fiút, akik orvosit végeztek, látta, hogy ez nem így működik, de egy kislányra még más szabályok vonatkoznak. :) Amúgy meg, amit tegnap Larry mondott...és komolyan érzem is...ha alszom rendesen, akkor sokkal hatékonyabban tudok tanulni, még érdekel is, nem azzal vagyok elfoglalva, hogy mikor igyak kávét...igyekszem tartani az egyensúlyt. Szóval ma mindent megtanulok. :))

Emillel beszéltem telefonon, meglepett, hogy hívott, mert szombat éjjel a balesetin mindig őrültek háza van, hajnalban úgy szokott az ágyba zuhanni, hogy csak na. :) Most mégis egész sokat beszélgettünk, és egész felnőttként kezelt...szomorúságot hallottam a hangján...:( Eszébe jutott neki is a régi család, amikor még a Nagymamám nevelt minket, aztán Anyu is eszébe jutott...mikor Anyu és Apu meghalt Emil épp a legzűrösebb korszakát élte, a tinédzserkort, erősen meghatározta ez a tragédia a további életét. Szerintem a baleseti sebész is ezért lett, Anyut ott látta utoljára...és ezért apáskodik felettem, és ezért olyan nehéz megnyílnia, és ezért mutatja annyira keménynek magát, mert fél, hogy akit megszerethet, azt elveszítheti, és az nagyon fáj. Ugyanazt élte át az életben 3-szor...HÁROMSZOR...meghaltak a szüleink, aztán a Nagymamám, és a Anyu öccse, a nagybátyánk, Zsolti. Nálunk nem számítottak a rokonsági fokok, mert együtt éltünk. Zsolti volt Emil legjobb...egyetlen barátja, a bátyja, ahogy az enyém is. Mindannyian a legjobban szeretett családtagjainkat vesztettük el. Ezek után még jobban ragaszkodom Emilhez és Petihez, én háromszor nem tudnám elviselni, amit Emil eltudott...

Furcsa lesz január végén leutazni a vidéki házba, utoljára még Zsolti is velünk volt, Garfield-os képregényeket olvasott a kocsiban. :) Peti elvette az egyiket, és kidobta az ablakon, mert aludni akart, Zsolti meg túl hangosan vihogott rajtuk. :))) Akkor is furcsa volt a Nagyi nélkül, régebben pedig biztos furcsa volt Anyuék nélkül, de hozzánk tartozik az a hely. Mindig ott volt időnk kicsit egymással foglalkozni. Minden éjjel ott ülök még most is Zsoltival a tópartján, és hallgatja a hülye problémáimat, és úgy kezeli őket, mintha tényleg számítanának...hogy fogok nélküle élni??? :(

vidám tél

2007.12.15. 21:25 | emmácska | Szólj hozzá!

Peti és Larry eljöttek ma hozzám, csak úgy meglepetésből, és hűh, nagyon-nagyon örültem nekik!!!! :) Csak egy órát voltak, mert tanulnom kell. :( És az is kár, hogy Emil nem tudott velük jönni. :( Annyira hiányzik már!! Most az sem zavarna, ha kioktatna mindenről, ha agyon aggódná magát, mert nincs rajtam zokni...ha apáskodna felettem..csak látnám már. :( Majd Karácsonykor...

És annyira szuper, hogy térdig érő hó van, csuron vízig dobáltuk egymást hógolyóval! :) Larry az egyik legjobb barátom, tavaly még ő is orvosis volt, de itt hagyta, viszont a kórházban dolgozik Emil-lel, műtősasszisztens, ha jól fejezem ki magam..

Fontos dologra hívta fel ma a figyelmem, egy nagy ötletre, ami hatalmas igazság lehet...tartani kell az egyensúlyt, másképp nem megy. Mindig, mindenhol a végletek között kell lavírozni, de így minden sikerülhet. Ha sokat kell tanulnod, nem az a megoldás, hogy akkor csak tanulsz, és ebből állnak a mindennapjaid, meg kell találni az egyensúlyt a tanulás és pihenés között még akkor is, ha sokkal többet kell...mégha csak napi fél-1 óra is van rá, akkor is, mert az akkor feltölti az embert. Kellemesen hangzik. :)

 

Az utolsó nap

2007.12.14. 14:13 | emmácska | Szólj hozzá!

Utolsó nap a suliban...ma is a legjobb lettem...ez most fogászat gyakorlat volt. De már komolyan, provokálnak nagyon...a gyakorlat vezető olyan kérdéseket tett fel, ami sokkal nehezebb volt a többiekénél. "Csak azért kérdezek ilyen nehezet, mert úgyis tudod..." Hát tudtam.

Reggel hatalmas hóesés volt, emiatt volt tegnap olyan furcsa az ég, még most is esik...annyira nyugodt, csendes, és lelassult volt minden...az ilyen reggelekről mindig a balesetünk jut eszembe...akkor 20 napig esett a hó, pontosan akkor esett le az első hó, amikor bekerültem a kórházba, és pontosan addig esett folyamatosan, mikor felébredtem. Meg tudja állítani az időt...

Kicsit szomorú, bármi ér véget...ez  volt az utolsó nap a félévben, elmúlt. Az utolsó 2-3 hét volt az igazán kemény, a borzalmas alváshiánnyal, és krónikus fáradtsággal. Most lefekszem, aztán készülök a vizsgáimra. Ez már egy új időszak lesz. És erről szól. Kezdetről és végről, hiába folyamat, mindig észreveszem.

Túl szomorú vagyok most, bármi komolyabbat is írni. Hiányoznak a bátyáim, Zsolti, a régi életem, mikor még mindenki együtt volt, és mindenki hülyeségeken veszekedett mindenkivel. És fáradt is vagyok, alszom most, és úgy fogok felkelni, mint egy új évszázad elején, és mindent megtanulok. :)

A legőszintébben az utolsó percünkről...

2007.12.13. 22:42 | emmácska | Szólj hozzá!

Gyötrelem volt reggel felkelni. A közöny sokkal jobban megnehezíti, mintha marcangolnám még magam pluszban. Kávé...és igyekszem minél többet enni, annak ellenére, hogy iszonyat hányingerem szokott lenni, kis szédülés, remegés, áh, csak a krónikus fáradtság tünetei...a fogkefe a legrosszabb..mert, ha nem eszem, akkor meg símán elájulok, az meg azért nem jó. Jah, már rég nem érdekel, hogy elég izmos vagyok-e, vagy ilyesmi...a túlélésért játszom.

Mikor kiléptem a kollégium kapuján, mégis más volt minden, mint szokott, már nem közönnyel szemléltem a világot. Furcsa volt az ég...megborzongtam a látványától. Olyan sötét volt, hogy világított, olyan világos volt, hogy sötétlett...fénylett. Üzent valamit, valami rossz előérzetem támadt. De mégis jobban tetszett, mint a megszokott.

Orkán söpört végig az utcákon, s én késésben voltam, mint mindig, úgy éreztem repülök, mert 5 perc alatt az egyetemen voltam, de ma nem kötöttek le az előadások. És holnap valami véget is ér, utat engedve valami egészen újnak, és én félek.

Itt lesz az idő, hogy teljesen összeszedjem magam testileg, lelkileg, és minden sejtem egy közös célért dolgozzon, globálisan, és teljes erőbedobással. Akarnom kell, olyan lazán, és töretlenül, ahogy a világra születtem. Természetesen kell összhangban dolgoznom önmagammal...nagy levegő-kifúj...még egy...még...még, és egy utolsó...és akkor majd újra búcsúzom, hogy átvegyek valami újat. De máshol is így van ez, nem? És nagyon jó érzés visszatekinteni, ha az ember nem hagyta el az útját.

Félek. Igen, félek. Nem értem, miért, hiszen, tudom, hogy bármire képes vagyok, hiszek önmagamban, és az életben. De nyugtalan vagyok, akár a reggeli furcsa ég. Ilyenkor egy szót sem kellett mondanom, Ő tudta...érezte, és azonnal ott volt. Mégha akartam volna, sem tudtam volna titkolni Előle semmit. A serdülőkor hajnalán persze én is minden erőmmel azon voltam, hogy távol tartsam magamtól Őt, küzdöttem a szeretetem ellen, de mindig rájöttem, hogy igenis Helye van az életemben, a legközelebbi Helye.

Az ágyamra ült, és elsimította az arcomból a hajamat, nem szólt semmit, én mégis hallottam őt. És megnyugodtam. És akkor, mert akkor tiszteletben tartottam a véleményét, és követtem is azt, hiszen olyan finoman tudott velem bánni, mintha a belső hangom lenne. Egy hullámhossz, egy életút. Megnyugtatott, hogy a félelem legyőzhető, és nem véres harc által, hanem kedvesen, okosan, és bízva önmagamban. Bármire képes voltam, ha mellettem volt. Őt mindig beengedtem bárhová. És azt hiszem keveseknek adatik meg ez a szintű lelki kapocs...a kapocs, amit a túlvilág sem választhat el.

A pszichológus azt akarja, hogy leírjam, hogy tudjam, és úgy érezzem, ahogy szerinte kell. De Zsolti mit mond, mit mondana? Egy idegen embernek milyen fogalma van arról, hogy mi zajlik két fénycsóva közt, miután az egyik elhalványul, majd eltűnik?! Hogy van joga azt mondani, hogy eltűnt örökre, és ezután egyedül kell fényleni? Honnan tudja, és miért akarja, hogy én is így gondoljam?

Zsolti meghalt. Leírtam, leírhatom százszor is, akkor sem ezt érzem. Tudom, hogy mi történt, ott voltam, láttam. Meggyilkolták, késsel sértették fel a testét, s vér öntötte el a szerveit, majd a lakás padlóját is. Emil és a többi sebész próbálták stabilizálni az állapotát, de túl sok volt a seb, az élet fénye kezdett halványulni. Emil sosem beszél róla, mit mondott neki Zsolti, mielőtt kiküldte értem...de Emil kijött, verejtékes arccal, s attól csillogó hajjal, kimerülten és csendesen, egy szikrányi mosollyal...azt hittem, sikerült...megölelt, de az öleléséből tudtam, hogy mégsem.......

Akkor ott bent történt valami. Volt később temetés, de akkor sem vagyok biztos benne, hogy ott akkor elváltak az útjaink. Velem van az álmaimban, sokszor egész éjszaka, velem van, ha nyugtalanul fekszem az ágyamon, ha sírok, ha magányos vagyok, ha félek, ha fáj valamim, és segít, most is ugyanúgy...szavak nélkül...egyetlen érintéssel segít...hiszen sosem hagyna el, mégha így is fejezte ki magát akkor: "Addig nem megyek el, míg nem engedsz..." Összeszorítottam a szemem, s a mellkasán feküdve éreztem az utolsó lélegzetvételét, s a meleg jóságot, ami felszállt a testéből. És akkor ott, az ölelésünkben halt meg.

Most hogy ezt így megint átéltem, ahogy leírtam, nincs kedvem tovább élni. Nem látom értelmét hatalmas fájdalommal élni a mindennapokat, küzdeni a beilleszkedésben, hogy újra egészséges tudjak lenni, hogy én is létezzek. Pedig ezt kell tennem, mert Ő velem van, és Én hagynám el Őt...

Ez most egy ilyen bejegyzés lett.

Már nem félek. Soha többet nem félek.

Ő

2007.12.12. 17:09 | emmácska | Szólj hozzá!

Éjjel velem volt...nem úgy, ahogy szokott, úgy már régóta nem láttam. És ha ez tudatosodik bennem, sírógörcs ront rám.

Csak egy emléket éltem újra, de már nem is emlékszem, melyiket...talán azt, amikor még kicsi voltam, és beteg, amikor Emil halálraijesztett, hogy szurit fogok kapni, és a Nagyiék sem hagytak békén a lázmérővel meg a tablettákkal, amikor kirohantam a szobából előlük, le a rengeteg lépcsőn, és akkor jött haza Zsolti épp a kórházból. Értetlenül nézte a családi perpatvart, oda rohantam hozzá, és ő felkapott, és akkor úgy éreztem, akkor először, és utána egész életemen át, hogy ő bármitől meg tud és meg is fog mindig védeni. Hogy ő a világ legerősebb és legbátrabb embere, A Férfi. Az már egy mellékes dolog, hogy mivel ő volt a doktorbácsim, pont az ellenséghez rohantam. :D De persze, nem így éreztem, és ez is csak azt mutatja, hogy mennyire jól tudott bánni a gyerekekkel, velem...fú, és akkor a Nagyiék fel voltak háborodva, hogy milyen rossz vagyok, magas a lázam, és nem akarom bevenni a gyógyszert, azt várták Zsoltitól, hogy majd jól leszid, de nem ez történt. Annyit mondott: "Magas láza van, és Ti még kergetitek is?!" ;) Aztán valahogy mindig sikerült megvizsgálnia, pedig szerintem nálam hisztisebb beteg nem létezik/zett...és akkor mesélte el először a kedvenc mesémet, amit azután nagyon sokszor elmesélt, azt hiszem, ezzel imátkozta belém a gyógyszereket is.

Akkor is elmesélt, mikor kómában feküdtem, akkor "láttam" (éreztem) őt életünkben egyetlenegyszer félni. Akkor tényleg láttam a szemében a rettegést, hogy elveszíthet..., akkor sem félt, mikor néhány hónapra rá ő feküdt a kórházban, és már csak néhány percet lehetett velem...nem félt semmitől...és azóta újra a nővére mellett van, az én Anyukám mellett, és akkor én mit keresek még itt?! ...

Nem akarok...

semmi különös...

2007.12.12. 16:48 | emmácska | Szólj hozzá!

Sok minden történt ma...

Nagyon sokat dolgoztam...pedig nagyon nehezen indult a reggel. Ez a reggeli felkelés egy pokol így, hogy az embernek nincs ideje aludni, komolyan egy kínzás. De imádom az előadásokat, nagyon-nagyon érdekelnek mindig. Csak felkelni borzalom. Ma kicsit jobban festettem, meg talán kevésbé voltam alvajáró...:D

A boncteremben rengeteg munka volt. Szinte minden szervet kiboncoltunk, diagnosztizáltunk, és mindennel gond volt. Nagyon beteg volt sokáig a néni. :( Aztán megint meghatott egy szempár...hihetetlen, hogy még mindig látom az elmúlt életet egy tetem szemeiben...de ennek örülök a világon a legjobban, ember tudok maradni ennyire embertelen környezetben...a histológián már jobb volt a helyzet, az előzmény autóbaleset volt...egy fiatal férfi szöveteit vizsgáltuk, mindene egészséges volt.

Bár sírni volt kedvem, nem tudom meddig tudom tartani magam ahhoz a jósághoz, amire neveltek egy olyan kisvilágban, ahol csak a rosszindulat burjánzik, mindennap csalódok, de rendületlenül hiszem, hogy nekem van igazam, és ennél jobbnak kell lennünk.

Jah. Megoldódott a "problémám", kiderült, hogy mégis én lettem megint az első...ejh...bárcsak kicsit motíváltabbak lennének a többiek...így Emil is megnyugodhat. :D De azért hiányzik, és szeretem nagyon. :) Holnap fogászatból írunk tesztet, utálom nagyon!!! De muszáj legalább egy C-t..egy pici c-t összeszednem, amiért meg Peti fog megölni, mert az ő szakmája! :))) Nagy a nyomás...megígértem neki, hogy majd megnézheti a fogaimat...majd-majd-majd vizsgák után...de hát már a gondolattól is hányni tudnék!!! Fúj, miért épp fogorvos??? :S Azért őt is nagyon szeretem, csak máskor, máshol. :)))

Cigizek egy nagyot, iszok egy kávét, és megtanulok mindent.

2007.12.11. 17:49 | emmácska | Szólj hozzá!

Írtam már Mike-ról...imádom, a legjobb barátom.., most a suli miatt nem is tudunk annyit együtt lenni, és így közvetetten megoldódott a probléma, hogy vonzódik/dott hozzám...de annyira érzem, hogy ha annyit lennénk megint együtt, mint amennyit szeretnénk, talán igazán, mélyen belémszeretne. Áh, annyira ördögi kör!!!

Ma csalódtam megint egy lányban...annyira sokkal jobban kijövök a fiúkkal (ők neveltek/velük nőttem fel, Anya nélkül...), de ők annyira mást akarnak tőlem...pedig én annyira jó barát lennék, jobb, mint barátnő!!! Csak mert nem akarok barátnő lenni. :) Jó, annyira nincs gondom a lányokkal sem...van sok barátnőm, de...valahogy nem az igazi...nah, mindegy, pszichológus megint megmondaná a frankót...:)))

Feszültség

2007.12.11. 16:07 | emmácska | Szólj hozzá!

Igen, végre...Végre-végre-végre lett valaki jobb nálam, így csak 2. lettem a csoportból a legutóbb írt teszten! Végre egy kicsit kikerültem a rivaldafényből, végre csökkent rajtam a nyomás, és amiért VÉGRE, az az, hogy végre azért tanulhatok, végre úgy olvashatok, hogy azért teszem, mert tényleg érdekel, mert ez az egyetlen, ami érdekel...és végre még csak meg sem remeg a gyomrom, hogy elsőnek kell lennem. Hűh...régebben ölni tudtam volna a győzelemért, most már felszínes csillogásnak tartom.

Az igazi értékeket nem lehet leírni számmal, az belül van...

Emiltől viszont nagyon félek...ő sosem volt második...neki számítanak a számok, és nem számít, hogy én így örülök, hogy egy kicsit a háttérben lehetek, ami tényleg csak kicsi...általában én vagyok a lelkisegély szolgálat. Ami persze nekem kéne a legjobban!!! :D

Szóval nem tudom, hogy mondjam el neki...Peti már tudja, ő persze, hogy örül, ő mindennek örül kb. :)) Áh...ki fog borítani megint. Miért nem hiszi el, hogy nem lehetek olyan jó, mint ő?! Senki sem lehet olyan jó...mert én más vagyok, örököltem picit Anyu művészlelkéből, én nem tudok gépként teljesíteni, nekem más az értékrendem. Zsolti mindig megvédett, és annyira jól csinálta, hogy még Emil is lenyugodott...nem tudom, hogy csinálta, de...ő volt az egyetlen, akire Emil felnézett. Bárcsak itt lenne velem, és mindig, mindig velem lenne. Hiányzik a másik felem...és még mindig képtelen vagyok Nélküle önmagam lenni.

Tegnap megtaláltam őt mindenkiben, aki hozzám fordult segítségért. Úgy segítettem nekik, mint ahogy ő szokott nekem, bárcsak mindenkit nevelhetett volna...mégcsak 35 éves volt...

Ma kicsit jobb a nap...ma elragad a tudásvágy...ma megtanulom a csütörtöki zh-ra való anyagot (befejezem), elkezdem az első vizsgára való készülést, és asszem, szobrászkodom is még egy picit. Majd reggel csinálok valamit a szememmel, hogy kinyíljon!!! :)))))))) Mert ma egész nap úgy festettem, mint egy zombi...tragédia...

Peti azt mondta...hogy mindennek, amin most átmegyek, meglesz az értelme, és egy nap, egy percében rájövök majd, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt. A szenvedés (és most minden területen) meghozza a gyümölcsét, felkészít a nagy erőpróbára, amit egyszer majd meg kell vívnom, és a végigjárt út miatt fogok győzni...

Ijesztő...félelmetes orvosnak lenni!?

kérdések, melyekhez sosem növünk fel...

2007.12.10. 18:41 | emmácska | Szólj hozzá!

Oké...újabb két jó jegy...és újra mindenki csodál...és mindenki dicsér...és újra mindenki irigyel...

De miért nem látják, hogy ez nem számít??? Hogy teljesen értelmetlen dolgokról beszélnek, és teljesen felszínesen élik a mindennapjaikat, pocsékolva, és nem törődve az érzelmi mélységekkel?!

"People talking without speaking, people hearing without listening, people writing songs, that voices never share, and no one deared...disturb the sound of silence..."

Miért nem látják, hogy majd' belehalok, annyira fáj...miért hiszik azt, hogy boldog vagyok attól, hogy jók a jegyeim?! Miért, miért, miért??? Miért nem tud senki segíteni? Miért fáj annyira? Miért vagyok annyira egyedül ezzel az érzéssel? Miért fáj annyira??? Meddig fog még ennyire nagyon fájni??? Meddig??? Miért???

És miért kellett így történnie??? És miért hiszek annyira a jóságban??? Miért, amikor ez ölte meg a legfontosabb embert az életemben??? Akkor mégis, miért???

Miatta...és miatta leszek jó orvos, és miatta vagyok már most is jó ember, mert ő így nevelt, ezt a példát mutatta. Meghalt.

Meghalt.

Meghalt.

...meghalt.

Istenem, tényleg meghalt...

Mikor hazaértünk a szalagavató után, a padlón feküdve találtunk rá. És annyi vér, annyi valóságos vér vöröslött a teste alatt. Nem volt magánál. És mikor megláttam, már én sem voltam. Katatón állapotban néztem végig, ahogy Emil és Peti megpróbálnak segíteni rajt,a ahogy a mentők elviszik, ahogy követjük a mentőt a kocsinkkal...Emilék mindent megtettek érte...

És én csak vártam kint a balesetsebészet folyosóján, tök egyedül, vibráló neon fénynél, hűvős huzatban, hajnali fénynél, majd Emil- elfogadva a helyzetet- beküldött hozzá...

Hálaadás

2007.12.09. 14:30 | emmácska | Szólj hozzá!

A napok mennek...teljesítek a suliban, és nagyon jól teljesítek. Jók a jegyeim, mindig időben kész vagyok a feladataimmal, bár stresszelhetnék kevesebbet. Mennek a napok, egymás után, néha nagyon monoton, de biztonságos, és hozzák a sikereket...elmegy. Nehéz nagyon, de képes vagyok teljesíteni, amit kérnek.

De az ünnepek...kibírhatatlanok...teljesen kiborultam, mikor közeledett az ebéd, el kellett rohannom otthonról. Mert megint vártam, hogy Michelle-lel együtt Zsolti is megérkezzen. Tudom, hogy nem jöhet, de én vártam, és kiborultam a gondolattól, amikor majd tudatosul bennem, hogy nem lesz itt...

Petihez rohantam, volt még 2 betege reggel. Ott ültem a fogorvosi rendelő várójában, és megsemmisülve éreztem magam. A szívem 120-szal tekert, és nem is tudom...teljesen padlón voltam. Még a hely sem érdekelt, pedig már Peti rendelőjétől helyből pánikrohamot szoktam kapni, most jobb volt itt, mint otthon.

(Istenem, a padló a fürdőszoba előtt, és a csonkig égett gyertyák haldokló fénye akkor...)

Kijött az utolsó beteg is, és nem is hallottam, hogy az asszisztens mit mond nekem, már csak azt vettem észre, hogy Peti ijedten ül mellettem, szorongatja a kezem (nagyon messziről jött a tapintás érzése), beszél hozzám, kérdezget, legalább 2 perc telt el, mialatt tökre kikapcsoltam. Aztán valahogy bent voltunk már a kezelőben, és ömlöttek a könnyeim a köpenyére. Kellett egy óra, vagy több, míg megnyugodtam. Peti nagyon nyugodt volt, de most kicsit keményebb. Éreztem az együttérzését, de azt is, hogy muszáj összeszednem magam, ÉS HA EGYSZER Ő IS MEGHAL???????????????????????? Annyira nagyon ragaszkodom hozzá...aztán sikerült eljutnia hozzám a mély hangja, és bármit mondott, erősen próbáltam megtenni.

Viszont feszült voltam egész ebéd alatt, vihar előtti csend ült le bennem belül, és vártam az estét, hogy újra sírhassak, és átadhassam magam a fájdalomnak, a hiányérzetnek, a gyásznak. Gyűlölöm a halált, a temetést, a temetőt, a lét elmúlását, nagyon-nagyon, iszonyat fáj most!!!

Az egészben a tehetetlenség a legrosszabb. A szeretet annyira erős bennem, de mégsem teljesedhet ki, csak ha én is meghalok. De nem ezt igértem Zsoltinak.

Hogy lehet ennyire elrontva az életem??

Imádva Zsoltit...

2007.12.08. 00:42 | emmácska | Szólj hozzá!

Azt mondtad lehet...emlékszem...emlékszem a Holdra, mely annyira fehéren világított azon az éjjelen...mikor mondtad, nem tudtam eldönteni, mi csillog jobban...a Hold fénye a tavon, vagy a szemed...szóval azt mondtad, lehet, hogy örökké tartson a pillanat, lehetünk örökre lelkitársak, két barát, báty és húg, egy földöntúli egész egység...nem tudtam akkor sem, hogy hol vagyok benned én, és Te hol vagy bennem...egymásban éltünk, annyi éven át...

Azt mondtad, megtörténhet, hogy mindig velem leszel, mégha sokáig távol is, tudni fogom, érezni, annyira erősen és biztosan azt, hogy épp rám gondolsz.

És ha nagyon fáj valami, ha elveszek, meg fogsz jelenni az ajtóban, és abban a percben újra felgyúl majd egy gyertyaláng, és tudni fogom, érezni, hogy a jelenléteddel újra képes leszek élni. És akkor majd megölelsz, egymásba fonódnak a karjaink, elcsúsznak egymáson a ruháink, olyan lassan, talán még az idő is retteg múlni...és amikor magadhoz szorítasz, egyszerre dobban majd a szívünk, és mindketten otthonra találunk, haza...

Annyiszor megtörtént...........................

Mindig...ez volt az életem. Te voltál az életem, az ÉLET, TE, mindenem...általad én is elvesztem.

És annyira fáj, annyira iszonyúan fáj. Nem. Fel sem eszmélek. Várlak, hogy gyere, és megölelj, akkor majd újra minden rendben lesz. Érezni akarlak, csak egy picit, hogy itt vagy...Te, aki annyira bennem voltál, Nekem voltál, Velem voltál, egyek voltunk...most miért nem jössz már?????????????????????????

2007.12.06. 16:59 | emmácska | Szólj hozzá!

Jah, és holnap utazom haza!!! Bátyusokkal hálaadási vacsi lesz szombaton, jön Michelle, Zsolti közeli barátja.., Jane, Peti barátnője, és Lucy, ő Emilé. Nagyon jó lesz, csak utána kezdődik a vizsgaidőszak, 8 hét a pokolban...

2007.12.06. 16:56 | emmácska | Szólj hozzá!

Tegnap leégett a szomszéd épület felső 3 emelete...én nagyban szobrászkodtam még a szobámban este 11-kor, mikor megszólalt Carry, a szobatársam, hogy nem ég a szomszéd kolégiumban a villany, és azért egy 18 emeletes épületnél elég feltűnő, ha egy ablak sem világít...

Kiabáltak is át a mi épületünkből, hogy "Tűz van, parti van..." :D Meg hasonló együttérző szavakat...(múltkor ők énekelték hajnalban, hogy buzi orvosok,lálálálálá...), persze ez nem jogosítja fel az itteni orvosokat, hogy ők is ezen a szinten...na, mindegy. Jöttek a tűzoltók, volt sziréna, és villogó reflektorok, és beletelt néhány percbe, míg rájöttek, hogy nem feltétlenül a tetőre kell toborozni a lakókat...:)))

1-re fejeztem be a faragást, de akkor még nagy füst volt, most meg megy a szivattyú...

Mentők nem voltak kint, úgyhogy szerencsére nem sérült meg senki.

Amúgy ez egy jó nap volt, relatíve, holnap tesztet írunk, 3-at...mégsem izgulok, jó ez a pszichoterápia...:)) "A félelemnek nincs teste, csak mi képzeljük el, így nem is létezik."

mi van ma, szerda?!

2007.12.05. 19:53 | emmácska | Szólj hozzá!

Áhhh...tegnap aztán mégis sikerült kiborulnom, és megint rájöttem, hogy mennyire hangulatember vagyok. Újabb katasztrofális rossz tulajdonság...

Felhívtam a bátyáimat, kivételesen egy légtérben tartózkodtak- ez elég ritka eset, pedig egy lakásban laknak, lakunk. :D 1 órán keresztül szidtam nekik a sulit, az államot, a világot, az életet. Emiltől annyi megnyugtatást kaptam, hogy "ez van, ezt kell szeretni"...szerinte így is tökéletesnek kell lennem, és ebben a helyzetben sem kiborulnom kellett volna, hanem szépen tartanom magam, és optimistán hozzáállnom. És megkérdezte, járok-e még a pszichológusomhoz. :))))) Egyébként igen, de nem tudom, ennek is mi értelme. Múltkor képeket mutogatott...hát nem tehetek róla, hogy mindenben anatómiai képletet látok, ezeket bámulom reggeltől estig...ma hazafele jövet 3 pocsolyáról ugrott be, hogy olyanok, mint a mikroszkóp alatt az artériák és véna...szóval Emil néha hűh de nagyon tuskó tud lenni velem, mert hogy meg kell nevelnie...

Peti sokkal lazább természet, hát néha már túl laza is. Inkább érzem néha magam a nővérének, mint a húgának. :)) Nagyon édes volt, mondta, hogy az a lényeg, hogy ne stresszeljem magam, pattanjon le minden, ne függjön attól a kedvem, hogy mit merényelnek ellenem.

Amúgy biztos a stressztől, de ma is rám tört a rosszullét, majdnem lefordultam a székről, amikor épp valamelyik here szövetet vizsgáltam...Peti ettől szokott félteni. A balesetünk óta még mindig nem érzem 100%-osnak magam, talán már semmi sem lesz ugyanolyan, mint azelőtt. Nem is kevés olyan pillanat van, mikor még mindig azt kívánom, hogy bárcsak még mindig a kórházban feküdnék, kómában, akkor legalább Zsolti ott volt velem, akkor még élt...annyira leírhatatlanul szar...

Az élet zord

2007.12.04. 16:44 | emmácska | Szólj hozzá!

Senki nem hiszi el, mekkora és mennyi áldozatot kell hoznia egy embernek, míg végül orvos lesz belőle. Én úgy érzem, hogy az életben nem tudok örülni semminek, nincs időm élni, az egész életemet erre áldoztam. De nincs más választásom!!! Érzem, hogy nincs...

Szenvedek...elszívok egy cigit a sötétkék felhők alatt. Kicsit befordulok, aztán folytatom tovább. Kinyitom a könyveket, betemetem magam velük, és addig tanulok, ameddig éjfél nem lesz, mert reggel 7-kor kelek, suli délutánig, majd újra tanulok. Fáradt vagyok, kimerült, tegnap este nem éreztem, ahogy a zuhany alatt a víz végigcsorog a testemen. Mindent eldobok, csak, hogy orvos lehessek.

Nekem tényleg ennyire fontos...

me: Em

2007.12.04. 16:34 | emmácska | Szólj hozzá!

...de mielőtt beleélem magam a pillanatnyi feelingembe, és feldolgozom az új infókat ici-pici-kicsi-érzékeny kis lelkecskémmel, leírom a fejleményeket.

Még nem konkrétan(:

"We can do the impossible...we have the power in our hands, and we won't stop, cause we've got to make a difference in this life...WITH ONE VOICE, ONE HEART, TWO HANDS, we can..."

Mert tényleg lehetséges...tényleg tudok varázsolni...a semmiből nagyot teremteni...ha elhiszem, és hiszem, hogy jó...ha hiszek az eleve elrendelt igazságban, ami mélyen gyökerezik a szeretetben és elfogadásban, ha hiszek a jóság erejében, magamban és az emberekben, akkor minden sikerülhet...

Megküzdöttem a dékánnal...és győztem...tényleg össze szedtem ám előtte magam, hogy sikerülni fog...és így több, mint 200 ember sorsát javítottam picit, és picit jobb lett a világ. Mert hittem...mindig kellene...

Csak nincs már mellettem Ő, aki hitt bennem helyettem is. Nincs előttem Ő, ahogy látom, milyen szenvedéllyel éli az életét, és mekkorra hittel csinálja, amit csinál: gyógyít, ő gyerekorvos volt...egyedül kell...Nélküle, és totál egyedül...tudnom kell, minden percben éreznem kell azt az erőt, ami bennem van, amivel varázsolni tudok. :)

És akkor beborult az ég.................

Kiderült, hogy elvettek tőlünk 1,5 hónap tanulási időt, ami alatt a pótvizsgákra készülhettünk volna nyáron. Ez akkora katasztrófa, hogy ha már tavaly is így lett volna, akkor most 200 emberből 50 járna csak erre az egyetemre. Ez vár ránk jövőre??? Tényleg ez??? Kicsapkodják az emberek negyedét??? :(

És ez tény. Ehhez tényleg kicsi vagyok addig, amíg nem én vagyok a miniszterelnök...

De, mielőtt kedvem támadna nyakon szúrni magam (a. carotis comm.<-agybaj:), legyen ez az érzés a szívemben...AKKOR SZAKADJON SZÉT AZ ÉG!!!

Ez az utam, ezt csinálom, ehhez értek, ez folyik a véremben, teljes szívemből-lelkemből vágyom arra, hogy orvos legyek, és csinálhatnak bármit, lökhetnek elém ezer akadályt, én könnyedén átugrom őket. Mert hiszek...újra hiszek...

(Neked köszönhetem, hogy megtanítottál erre.)

Csak már nagyon hiányoznak a bátyáim, és az a baj, hogy még sokáig tűrnöm kell ezt. Meg kell tanulnom sokáig tűrni, elfogadni, mert akkora áldozatokat kell hoznom, mint még soha...

 

pillanatnyi érzés...

2007.12.04. 16:14 | emmácska | Szólj hozzá!

"LEGYEN VÉGE, LÁTHASSAM VÉGRE A NAPFÉNYÉT, SZAKADJON SZÉT AZ ÉG, LÉPHESSEK ÚJRA, A KIJELÖLT ÚTRA, TUDVA A LEGVÉGÉT, SZAKADJON SZÉT AZ ÉG..."

Orvosi egyetem, a gépezet

2007.12.03. 15:52 | emmácska | Szólj hozzá!

Veszélyes volt a péntek...nagyon-nagyon az volt...mintha nem is én lettem volna akkor önmagam. Az, hogy kiborultam, nem fejezi ki elég nyomatékosan, amit átéltem. Olyan szinten a padlón voltam, hogy fizikailag fájt!!! Nagyon-nagyon zokogtam, fetrengtem az ágyon, mászkáltam fel-alá...majd kikötöttem az erkélyen, a 6. erkélyén.

Nagyon szép volt ott...a Nap épp lemenőben volt, és ott volt előttem az egész nagy ködös város, a felhőkarcolókkal, a dombok a családi házakkal, és a hatalmas kórház. Nem, nem, nem, egyszerűen annyira nem bírtam összeszedni magam, hogy komolyan tartottam attól, hogy idegösszeomlást kapok, éreztem ennek lehelletét.

Ott álltam percekig, majdnem fél órát. Tél van, hideg volt, de akkor miért nem éreztem a hideget? (Miért nem vagy itt???) És annyira nagyon fájt...annyira nagyon kilátástalan volt minden.

Agybaj.

Azóta meg olyan szintem túltettem magam ezen (az oka egyébként egy pici kis igazságtalanság volt...), hogy hatalmas irammal vágtatok át a napokon, ugrom át az akadályokat, de olyan szinten, hogy még magam is meglepődöm, és nem is hagyom, hogy bármi megállítson. Pedig baj van. Elég nagy baj. Holnap meg kell küzdenem évfolyam vezetőként az egyetem dékánjával. Izgi, mi?! :D Igazából nem hiszem, hogy győzhetek. Nem, nem, nem a hozzáállással van baj, igazán bátor kiscsaj vagyok(:, a gond az, hogy ez itt egy más világ. Nagy emberekkel, akikben cseppnyi jóindulat sincs, cserében bővel van közöny, érdektelenség. És hit nélkül...DE KIÖLTÉK MÁR BELŐLEM!!! Tavaly még nagyon-nagyon kis harcias voltam, hittem az igazságban, és a jóságban, kiölték belőlem. Én jó vagyok, és igazságos, ebben hiszek, másban nem...ez lenne a valóság?!

Lehet, hogy hinnem kéne?? (Te hinnél, hiszel bennem...)

(És hittél, mindvégig hittél a jóságban, és az igazságban...Te tényleg jobbá tetted a világot...egyetlen pillantásoddal mindent helyre raktál, mert mögötte ott volt a rendületlen hited, optimizmusod, a szereteted! És mindenki hitt neked, ezt mindenki elhitte Neked. Talán ez ölt meg, pont ez...és a világ most rosszabb lett nélküled...bár örökké tartott volna a pillanat, mikor utoljára öleltelek meg, ott a kórházban, ezer gép között...nem hittem, hogy valaha elveszítelek...hiszen akkor is ugyanúgy csillogott a szemed, mint mindig...inkább én tűntem betegnek, Te akkor is erősebb voltál bárkinél...)

confession, egy pici önismeret..

2007.11.30. 11:50 | emmácska | Szólj hozzá!

Tökéletesnek lenni? Ha annak tűnök kívülről, akkor ez tesz különlegessé...de azért igyekszem mindenkit kiábrándítani!!!

Ami egyfelől jó, az másik szemszögből éppúgy rossz. Dead poets' society-ben Keating tanár út (Robin Williams) ezt azzal példázza, hogy felállítja a diákokat a tanár asztalra...onnan egész más a kilátás.

Az már egy másik dolog, hogy mi a társadalom elvárása, ezzel ne foglalkozzunk túl sokat. Én sem ezzel foglalkozom, hanem azzal, hogy hogy tudok segíteni, minél hatékonyabban, csak hogy egy ici-picivel jobb legyen a világ...

Egyébként meg szörnyen depresszív vagyok, és hangulatember. Nem kell oknak lennie ahhoz, hogy rossz kedvem legyen, sírjak, és teljesen kiboruljak. Persze van azért ok, de nem kell akkora, hogy jogosan tegyem. Persze a pszichológus találna okot...egy feldolgozatlan gyász...de régebb óta van ilyen természetem.

És túl sok dologtól félek!!! Félek az orvosoktól is..:)))) De tényleg. Utálom a vizsgálatokat, meg minden ilyesmit...a fogorvost!! :)) Peti, a bátyám fogorvos..szokott velem szenvedni is...:D Zsolti, a nagybátyám volt mindig az orvosom is, ő tudott velem bánni...Emil most..ő már kevésbé. :))

És nem tartom fontosnak, hogy élvezzem az életet. Nem érdekelnek az új dolgok, a saját fejem, és gondolataim után szoktam menni...és talán kissé zárt a világom. Elmesélem, elmesélhetem, de nem sokan tudnak megérteni. Talán nem is várom el. Szeretem a kisvilágomat...

 

 

Be the best ever

2007.11.29. 17:24 | emmácska | Szólj hozzá!

Egy más világban élek. S ezenkívül nem létezik más. Látom persze a kerítést, mögötte a színeket, de nem létezhet más..nem létezhet..

És nem olyan jó ez a világ, ahol élek. Mert mi van odaát?? Itt nem mondhatom ki, amit gondolok, nem létezik igazság, ez egy nagy diktatórikus rendszer. Szeretet, barátság, őszinte jóindulat talán volt az elején...de már ez is elfogyott, összeugrasztottak minket. Még egy porszem, ennyit sem számítunk, és mégis csináljuk, mégis hozzuk a legdrágább áldozatot: az időnket, elviselünk mindent, adaptálódunk, s megtanuljuk befogni a szánkat. Mert mégis érdem...

Csak fáj. Ennek itt nem így kéne működnie...de vajon máshol jól működik???

"Nehéz elhinnem rólad, hogy nem vagy tökéletes."- mondta ma az egyik tanárom. Nem akarok ebben a szerepben élni. Amikor mindenben a legjobb vagy, minden tantárgyból A-s vagy, amikor te vagy az évfolyamvezető, amikor mindenkivel kedves vagy, és mindenki hozzád fordul segítségért. Amikor szép is vagy, és mindenki szerelmes beléd. Csak nagyon egyedül vagy, mert lassan már nem is számítasz embernek. Ezt nem akarom, de mégis félek nem megfelelni. Emilnek így sem elég semmi, nem lehetek lazább.

Mi legyen? The show must go on. Mindig is ilyen voltam, ebben vagyok jó: megfelelésben és siker hajhászásban. Nem egészséges, tudom...stresszelek is emiatt rengeteget...de drogos vagyok, iszonyat függök a sikerérzésétől...

Boldog Karácsonyt, Em

2007.11.28. 19:12 | emmácska | Szólj hozzá!

11-ig tanulás van...és holnap is...és azután is, meg azután is, ésegéééééészeeeeeeeeeen január végéig.........................................................................

tea világoskék bögrében

2007.11.28. 19:07 | emmácska | Szólj hozzá!

Hm. Fontos kérdés: Lehet-e barátság fiú és lány között???

Ami történt...

Mivel már hetek óta tök totál padlón vagyok, tegnap megbeszéltem az egyik legjobb (legjobb?? Mostanság a legjobb..) barátommal (aki az ellenkező nem táborát gazdagítja), hogy összeülünk beszélgetni, és megállapítjuk, erősen helyeslünk egymásnak, hogy az élet sz*r.

Hát...

Aztán hirtelen el kezdett utalgatni...nem olyan fontos, hogyan..hogy szép vagyok, meg hogy tavaly tetszettem is neki, talán belém is szeretett...és hogy álmodott velem...és hát konkrétan pont olyat..........hűh...el kezdtünk filmet nézni, a kedvencemet (The Fountain), de nem akartam végignézni, mert már késő volt..és nagyon nem szerette volna, ha hazamegyek. Mondani akart valamit, de nem merte, és jobb is...tavaly ugyanígy vesztettem el az akkori legjobb barátomat (pszichológus: korai anya-gyerek kapcsolat zavarára utal, ha az ember lánya nem képes kialakítani lányokkal barátságot- hányszor mondjam, hogy nem tudtam sokáig Anyuval lenni...-meg erre még visszatérek), vele összejöttem, és ajj, de nagyon szerelmesek voltunk...miénk volt a világ!!! Aztán 2 hónap után vége szakadt, de ami rosszabb, a barátságunknak is...Nem veszíthetem el Mike-ot!!! :( Pedig ki kell mondanom: belém szeretett.

Namármost...

Ha minden fiúbarátom szerelmes lesz belém, én pedig nem tudok egészséges baráti kapcsolatot kialakítani lányokkal, akkor ki lesz a barátom??? A tanáraim???

Jesszus...meg nehéz lesz emberekkel foglalkozni így...

Szóval ez most egy nagy gond, mert most még Mike-nak sem mondhatom el a titkaimat. Zsolti, a nagybátyám meg hol van ilyenkor, amikor kéne??? A bátyáim??? Ők is embereket gyógyítanak ebben a percben is, túl elfoglaltak hozzám.

De egyébként klassz most minden. Nagyon szeretem az anatómiát, és suliba járni!!! Nem is számít, hogy hányasra sikerülnek a tesztjeim (nem tudom, otthon hogy hívják..), vizsgáim, csak hogy szeretem, és szeretnék gyógyítani már!!!

Viszont mindennap kijut a csalódásból, amikor azt hiszem, hogy wattttssssupnow, én vagyok az egyetlen őszinte ember a Földön??? Oh...az az igazán fájdalmas, ha egy példaképben kell csalódni. Auch.

2007.11.27. 16:37 | emmácska | Szólj hozzá!

Megint nagyon hiányoztál tegnap...talán majd egyszer ki tudom majd mondani, talán majd le fogom tudni írni, ami történt Veled. De addig élsz!!! Addig élsz!!! Addig, amíg csak akarom...ölelj meg kérlek ma este is!!!

Orvosnak lenni...tanulni azzá válni...ajj, nehéz!!! Bár már az lennék, bár segíthetnék, bár ki tudnám nevelni a társadalomból, hogy utálni kell az orvosokat...szeretnék példakép is lenni, ahogy én istenítek néhány embert, annyira jó lenne, ha valakinek tudást is adhatnék át!

Jajj!!! Ma beszélgettem egy magyarral!!! Ilyen még sosem történt Velem. Mi Amerikában élünk a két bátyámmal, és én itt még sosem beszélgettem rajtuk és annó a családomon kívül magyarral!!! :))) Tök megható volt!! ;) Mondjuk borzalmakat mesélt az egészségügyi rendszerről...pedig itt sem jobb!!! Bár szerinte Magyarországon mindenki így képzeli...itt is be van szabályozva nagyon a rendszer, és itt sem túl jól...ez most mindegy, ezen mi nem tudunk változtatni (talán majd egyszer). Hát egy élmény volt! :))

Mennem kell tanulni.......................Gray's anatomy rulzz.................

süti beállítások módosítása