Emma

Friss topikok

  • Zizi9482: Kedves P. Lassan egy éve már... Hogy vagytok? (2009.08.27. 15:51)
  • emmácska: Hello, Írt volna, ha megkapta volna,biztos vagyok ebben. Sokat jelent, hogy egy másik országban is... (2008.09.09. 14:28)
  • emmácska: (: (2008.08.28. 00:45) Game over
  • emmácska: Köszi(: Végtelenül optimista leszek!! Vagyis próbálok!! Igyekszem. :) puszi!! (2008.08.19. 19:18)
  • emmácska: Igen, sose hagyja, hogy fotózzam, itt is majdnem sikerült eltakarnia az arcát. (: Rose még mindig ... (2008.08.12. 18:11)

Linkblog

HTML

A pszichológus és a fogorvos

2008.01.09. 19:25 | emmácska | Szólj hozzá!

A pszichológus: nem szeretem őt egyáltalán, sem az együtt töltött időnket, sem a beszélgetéseinket, sem a feladatait, semmit. Az ok, amiért mégis kapcsolatban állok vele: Emil. :S Tehát muszáj.

Hát, amiért ezt a blogot is írom, miatta van, az ő utasítása...de már egész megszerettem. :) Ez volt az egyetlen jó ötlete...

De ma megint tök hülye feladatot adott...a fogaimról kell írnom. :D Mert hogy a fóbiáim kerültek teritékre...(a következő háziba bele fogok halni lelkileg...az orvosokról kell írnom...Zsoltiról mint orvosról..) És persze kiváncsi a kapcsolatunkra Petivel is...na, mindegy...igazából sosem mondja el normálisan, hogy mit miért kell tennem. Nem is érdekel, csak Em miatt csinálom..

Nem voltak nagyon gondok a fogaimmal kiskoromban. Talán egyszer...ja, igen, egyszer nagyon el kezdett fájni, és feldagadt az arcom, és lázas lettem. Azt sem tudtam akkor még, mi az a fogorvos, de helyből féltem tőle. Így hiába fájt, nem akartam elmenni, de Zsolti bemászott hozzám az ágy alá, és ott valahogy meggyőzött, meg elvitt, és bejött velem, fogta a kezem, meg ilyesmi. Még a szurival nem is voltak nagy problémák, de utána nem is emlékszem, mi volt, mert teljesen besokkoltam, elszabadult a pokol. :))) Hazáig sírtam, és vigasztalhatatlan voltam. Ezután senki nem nyúlhatott be a számba...de nem is kellett nagyon.

(Milyen hülyeség ez az egész már...........)

Aztán 5-6 éve kezdődött, hogy néha éreztem egy kicsit az egyik hátsó fogam, hogy mintha fájna..de ritkán éreztem. Peti már fogorvos volt akkor. Sokszor mondta, hogy hadd nézze már meg a fogaimat, mert hát azóta nem is voltam fogorvosnál. De Petit le lehet szerelni. :) Aztán tavaly már mindennap fájt, és akkor valahogy véletlenül betévedtem hozzá a rendelőjébe, és majdnem szó szerint belenyomott a székbe. Fél sec. múlva már feküdtem is, a lámpa a fejem fölött, és a számban a fémeszközök, amitől a hányinger kerülget. Mondta, hogy van két lyukas fogam, mi legyen. Szinte kiugrottam a székből, félrelökve őt, mondtam, hogy nekem ez nem megy...ismer, tudja, hogy vannak fura fóbiáim, annyit sikerült elérnie, hogy valami keserű szutyokkal bekente.

Húh...hazamentem, és hát fájt továbbra is, de amúgy sem tehettem mást, mert összeszövetkeztek ellenem, és nem hagytak békén, míg nem engedem a kezelést...akkor már Petit sem tudtam leszerelni, szigorú doktorbácsi lett ő is. Hogy muszáj, és jobban fog fájni. Szóval kb. 6 évet szenvedtem vele, mikor nyáron betömhette. Nagyon türelmes volt, nagyon sokat segített, hogy ne kapjak pánikrohamot...azután betömte a másik fogamat is. De most megint van egy fájós...Peti mondta is nyáron, hogy gyanús...hát majd...megbeszéltük, hogy vizsgaidőszak után...de én lehetetlennek tartom, félek ugyanúgy...:/

Nekem az érintésekkel vannak gondjaim. Félek tőlük, ha nem ismerem őket, pl. ilyen fogorvosos szituban-hiába a bátyám az orvos, vagy mástól sem viselem el nagyon, Emillel is nehezen ment a múltkori doktorbácsis szitu, Zsoltitól viszont nem féltem, mint orvostól. Rajtuk kívül nagyon meg sem ölelhetne senki...és amióta Zsolti meghalt, egyre durvább ez nálam. Jobban félek.

ma

2008.01.09. 13:55 | emmácska | Szólj hozzá!

Még magam is meglepődöm, hogy mennyire hangulatember vagyok...hát, nem is jó megfogalmazás ez...inkább az jellemző rám, hogy annyira bele tudom élni magam a hangulatokba, érzésekbe. Állítólag, Anyu is ilyen volt, csak míg én "kislány" vagyok (ennyi báttyal sosem lehet felnőni..), Anyu egy istennő volt...sokszor gondolkozom rajt, hogy milyen lehetett. A bátyusok sokat mesélnek róla, főleg Zsolti mesélt rengeteget róla..a balesetem után azt hiszem én is közel álltam hozzá...majd vizsgaidőszak után mesélek róla, meg egyszer majd a balesetünkről is.

Mert hogy tegnap mennyire optimista voltam Zsoltit illetően...lehet, hogy amint egy kicsivel több időm lesz, megint nagyon sokat fogok gondolni rá, és megint kiborulok. Hogy lehet az, hogy 2 éve halt meg, és nekem még mindig vannak olyan gondolataim, hogy ha hazautazom, de jó lesz látni...egy tőr bele a szívembe...nagyon mélyre, ott bent megforgatva, és nincs, aki megment ilyenkor...

Mindenesetre most erősebbnek érzem magam. Erősnek még nem...de menni fog.

Peti már otthon van, de még 1-2 hétig nem fog dolgozni. Hisztis is emiatt, unatkozik. :) Bááár Emil mesélt egy titokzatos látogatóról...:)) Majd mesélek róla is bővebben, de áh, ma hajnalig kell tanulnom a szervek szöveteit, és fejlődéstanát. És most először vagyok nagyon motivált a vizsgaidőszakban, kevésbé félek a hatalmas kudarcom után.

Az ember azt hiszi magáról, hogy gyenge...aztán veszélyhelyzetben meg rájön, dehogyis...sok mindent kibírunk...a legjobb példa az orvosi egyetem...ennél erőt próbálóbb...

2008.01.08. 08:56 | emmácska | Szólj hozzá!

Megtanultam a leckét...és egész másképp fogom csinálni az egyetemet, ahogy az életemet is. Soha többé nem fogok félni, magamban fogom keresni a biztonságot, amit átadhatok..

Az élet olyan, amilyennek megálmodjuk, és nincs egy egész perced másként élni, mint ahogy szeretnéd. Bármi megtörténhet, nincsenek szabályok. Illetve csak egy, de ez a legfontosabb játékszabály: Tanulj meg figyelni a belső hangodra, aki az egyensúlyra figyelmeztet, ha ezt megpróbálod betartani, bármit elérhetsz.

Emil lejött tegnap, meglepetés volt. :) Úgy hiányzott már, és most is úgy hiányzik, de erősebb az érzés, hogy Ő a bátyám, aki él, és van nekem, így most nyugodt vagyok. Nem örültem a vizsgának, mert sok barátomnak nem sikerült. :( Megszenvedtem érte, de a többi vizsgán nem fogok, bele tudok lendülni, úgy érzem. Csak az eleje ment ennyire nehezen...Em viszont örült, megölelgetett, úgy igazán. :)

Szeretlek míg élek

2008.01.08. 08:46 | emmácska | Szólj hozzá!

Enyhe hideg szellő...szemcsípő pillantások, amik éreztették velem, hogy tényleg baj van. Miért van az, hogy már nem érzem akkora bajnak? Az életem hullott akkor szét, mikor meghalt, de miért nem hagyják az emberek, hogy magunkban dolgozzuk fel a gyászt. Miért várják el, hogy már másnap elhagyjuk a szerettünket?!

Ha nem akarjuk, akkor is megy tovább az élet...mindig velem Lesz, a másik felem..de az élet megváltozott. És talán így is fog működni...Talán készenállok elveszteni Őt a mindennapjaimból, 4 év telt el azóta...a vándormadarak kétszer költöztek el, új hó hullt a világra, új tenger mossa a tengerpartot, új égre tekintek fel, és Őt elvesztve én is más vagyok.

Csoda lett volna az élet Vele, de ő túl jó volt ehhez a romlott világhoz, s most az Őrangyalom. Az életemet adnám még egy ölelésért, de míg élt, a világ szeretetét adta nekem, senki más nem kaphatott ennyi szeretetet..azt hiszem, elengedem a gyászt...a fájdalmat, a szenvedést...Őt soha.

2008.01.07. 18:46 | emmácska | Szólj hozzá!

Győztem. :)

Holnapra...

2008.01.06. 14:10 | emmácska | Szólj hozzá!

Az égigérő fehér fákról az eső lemosta a hótakarót. Láttam, ahogy lavinaként zúdul le a hegyoldalról. Kiábrándító...mintha már nem mosolyognának...láthatóvá vált a csupasz, fájdalmas valóság, s a hideg megcsapja kérgeiket.

Az idő megállt, vagy gyorsabban múlik, minthogy azt fel tudnám fogni. Lehet, hogy hiába a sokévi áldozat, mégsem leszek orvos?! Pedig bennem van a válasz, és mindig is éreztem, hogy az leszek, más nem lehetek, mi más lehetnék?!

Csak várnom kell, hogy eljöjjön a tavasz? És amikor kinyílnak a virágok, megint mondhatom: orvos leszek.

De most újra itt az idő...újra a harcmezőn állok, lélegzem a hideg levegőt, nem törődök azzal, hogy erőm fogytán vagyok, mert Isten emberfeletti erővel áldja meg a testem. Győztesként állok, még azelőtt, hogy megnyertem volna a harcot.

Miért?

Mert lételemem a győzelem.

2008.01.06. 14:03 | emmácska | Szólj hozzá!

Oké, jól van. Nagylevegő, beszív-kifúj. Menni fog ez nyugalom dolog, azt hiszem...meg kell tanulnom koncentrálni, meg kell tanulnom, hogy "itt vagyok, és most van", meg kell tanulnom kizárni az ijesztő sötétséget, meg kell tanulnom bízni Istenben, az életben, hogy ha beengedő vagyok, akkor azt hozza, ami a legjobb nekem. Meg kell tanulnom lélegezni is. :D

Az ínyem jobban van, de tényleg nagyon megijedtem tegnap. Nagyon nehéz alaposan fogatmosnom, mert iszonyat erős a garatreflexem. 4-5-ször kap el a hányhatnék fogmosás közben. De már a rágótól is hányingerem van.

És egy kis oktatás Peti dokitól: ha vérzik az ínyed fogmosás közben, nem biztos, hogy azért van, mert túl durván mosol fogat. Nem jó a technikád, vagy ínygyulladásod van. Az meg olyan, hogy hozzáérésre rögtön vérzik. Ilyenkor ugyanúgy mosni kell-jó technikával-jó fogkefével, nem baj, ha vérzik. Így gyógyul meg, nem úgy, hogy juj, vérzik, akkor ott nem mosom.

Meg mindentől hányingerem van. Undorító dolog ez a vizsgaidőszak, meg az orvosi...de meg kell nyugodnom, és csinálnom. "No panic." (Peti)

Gyógyulj meg fogacska!!!

2008.01.05. 23:12 | emmácska | Szólj hozzá!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, Úristen!!!!!!!!!!!!!!!!! Begyulladt az inyem, már úgy 2 napja éreztem fogmosás közben, hogy valami nincs rendben vele...de ma meg is duzzadt, és vörös, és fényes, ááááááá...hisztis vagyok emiatt.

Felhívtam a betegeskedő fogorvos bátyusomat, aki csak röhögött rajtam, meg köhögött, így vegyesen. "Kicsim, moss alaposabban fogat!" Ja, ennyi??? Fogselyem, szájvíz, fogkefe csere, esti ima a fogtündérhez..."Gyere haza, és megnézem!" "Aha..aha..aha..aha..." "Na, ugye, hogy már nem is fáj?!" - röhögés/köhögés. :))

Nem elég az ember gondja, á, sosem lehet elég...

(Pszichológus: "A gond, probléma csak akkor az, ha ragaszkodsz hozzá, ha elengeded, többé már nem az." Ilyenekkel traktálnak még pluszban, klassz, mi?! :D )

Állandó nyomás alatt...

2008.01.05. 13:43 | emmácska | Szólj hozzá!

Muszáj megnyugodnom, hogy lássam a jövőt...zavaros fejjel az ember csak egyet tehet, durr neki a falnak. Az kinek jó?! Mégis remeg a gyomrom. De akármi lesz, megnyugszom...

Elhúzódik a vizsgaidőszak...1 héttel tovább kell maradnom, 1,5 lesz a téli szüni. :( Aztán ha több tárgyból csúszok, lehet, hogy nem is lesz.

De...ha Isten orvosnak szán, akkor segíteni fog, ha nem, akkor jobb, ha nem is leszek az...

Igyekszem a fénylő úton járni, és nem törődni a körülötte lévő sötétséggel. Mint amikor kiskoromban fogadtunk a bátyusokkal, hogy nem merek egyedül végigmenni egy erdei úton, ami a régi házunk hátsó kertjébe vezetett, télen, hóban, sötétben. Nagy volt az elhatározás, nagy volt a halálfélelem, de a Nagyi ránk küldte Zsoltit, így félbemaradt a dolog. Emil meg megkapta a magáét, hogy hogy lehet ennyire felelőtlen. Szegény annyit kapott miattam...

Fura, hogy kevesebbszer jut eszembe Zsolti. Illetve, mindig eszembe jut, csak nem ragadok le a gondolatnál. A gondolkozást is 1 hónap múlvára tervezem.

Úgy kell élnem, hogy minél több energiám legyen, amiből minél többet mozgósítani tudjak. Félek...de legyőzöm.

Peti...már nem a cigi miatt nyavalyog, hanem azért, mert a betegeit nem ő tudja kezelni. Eddig örült neki, hogy pihi van, de benne is lakik valahol mélyen egy doktorbácsi. (: Szegényem, nagyon rosszul van még mindig...de eltart egy darabig, míg meggyógyul, ez így van.

2008.01.04. 23:41 | emmácska | Szólj hozzá!

Drága bátyusom nincs jobban. :( Sőt...annyira aggódom érte, de jó kezekben van...szeretném már látni, őt, meg Emet is, de még messze a vége, és nem panaszkodom, erős vagyok.

A vizsga előtt ma vizsgáltam tetemet utoljára. A következő már élesben megy. Alig várom. :) Nagy a vérengzés, de a minimumot teljesíteni fogom. Nem leszek patológus sem.

Élni és segíteni

2008.01.04. 23:34 | emmácska | Szólj hozzá!

Mi van, ha azt mondom, hogy a világ másmilyen, mint ahogy az meg van ítélve.

Helyből probléma az ítélkezés..."Ne ítélkezz, hogy ne ítéltessél." - mondja a Biblia.

Sosem fog kielégíteni senkit az élet, mindig többre fogsz vágyni, hiába értél el sokmindent. A sikerhajhászással, csak átrepülöd az éveidet. Semmi értelme.

Kielégülhetsz máshogyan...ha kevesebbel is beéred, akkor igazán boldog lehetsz. Ezt meg kell érteni és tanulni. A pillanattal kell elégedettnek lenned, és a tény, hogy úgyis megtörénik, aminek meg kell, ill. soha-bármit teszel, aminek nem kell, megnyugtató.

Nem kell kérdezned, hogy mi az élet értelme, mert pont az, ami most vagy. Most, itt, amikor ezt kérdezed.

Nem kell vágyakoznom a diploma után, mert ugyanígy irigyelnek az alsóbbévesek, ill. irigylem a rezidenseket, ők meg a szakorvosokat...és így tovább. Sosem lesz vége a kielégítetlen vágyakozásból. Éljünk a jelenben. "Seize the day", avagy Carpe diem, csak okosan és nyugodtan.

És mint harcos, harcoljunk az eszményeinkért, tartsuk fent a pozitív energiát a világnak, tegyünk jót, mosolyogjunk reggel, és törődjünk úgy az emberekkel (betegeinkkel), mintha Istennel törődnénk..."What if God was one of us, just a stranger on the bus..." (többet nem angolozok igérem..) Példamutatással segítsünk...hatékonyan, és úgy, hogy az nekünk is jól essen, hogy egyszer megköszönje valaki...

Nem számít, hogy mi a baj, miért van rossz kedved, azt kell adnod, amit mástól szeretnél kapni. Úgy nyugtass meg másokat, ahogy szeretnéd, hogy Téged nyugtassanak, ha sikerül, az jó. :) Varázsoltál. :)

A betegeknek amúgy is sokkal rosszabb, mint nekünk, hiába húzunk le egymás után 4 éjszakás ügyeletet, hiába van hányingerem a fogkefétől, és nem érzem azt, ahogy a zuhany alatt a víz ömlik a bőrömre, hogy szédülök, és remegés tör rám, meg hallucinációk, nekik mindig rosszabb, mindig. Ez az, amit szem előtt kell tartani. Nagyobb veszélyben vannak, jobban fáj nekik, persze mi se panaszkodhatunk, mi választottuk. :)) Nem mintha lett volna más választásunk...

pocsékabb

2008.01.03. 20:40 | emmácska | Szólj hozzá!

Peti nem úszta meg a kórházat...remegve az aggodalomtól hívtam fel, mire ő csak röhögött, hogy legalább nem kell dolgoznia pár napig, és milyen csinosak a nővérkék, és jól elbeszélget a szobatársával...egy hatalmas problémája van, hogy most nem lehet cigizni...kész ez a pasi!!! :))) Én félek helyette...

Engem meg kirúgott a pasim. Nem akkora cucc, nem voltam szerelmes, a pszichológus is elemezgeti a helyzetet, hogy miért nem olyan párt választok, akibe szerelmes vagyok. A rettegésem miatt, hogy esetleg elveszthetem??????????? Ezt ő nem érti meg..a ciki az, hogy vele lakom...nem mintha annyira össze akartunk volna költözni, de a szobatársaink annál inkább, úgyhogy most hű de nagyon érdekes lesz a helyzet...

Más is van...

Szerelmes vagyok...

1 éve...

És megint a jól ismert, örök hibám!!!!!!!!!!!!!!!! Barátba szerettem bele...mindig ez van velem. Ha nem én, a barát szeret belém...Larry az..volt köztünk tavaly néhány furcsa hangulatú óra, akkor belém szeretett...de én elküldtem a sunyiba, hogy nekem nem kell kapcsolat. Persze, azért nem kellett, mert én is szeretem...jó kis házifeladat lesz a pszichológusomnak... 

Most, itt

2008.01.03. 14:32 | emmácska | Szólj hozzá!

Migrén...majd elmúlik..

Tényleg csak én vettem észre ma a családot, akik elkísérték a halottukat a patológiára? Igen...tényleg csak én.

Keményen tudnom kell az anatómiát, hogy minél jobban el tudjam képzelni, milyenek vagyunk belülről. Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom megtanulni, de minél jobban meg kell értenem, nem az uv miatt, mert ha onnan kivágnak megint, akkor az az élet rendje, túl sok beleszólásom nincs, hanem mert sok áldozatot hoztam, hogy itt lehessek, itt mi az életünket áldozzuk fel, és fel kell, mert ez egy hivatás, életforma. To be the best. Magamhoz és lehetőségeimhez, az egyensúlyhoz képest a legjobb. (És ha egyedül én vettem észre...sosem lesz nálam senki jobb..)

Bennem van a szenvedély, az energia, amivel bármit el tudok érni. Nyugodtan, befogadóan, szeretve minden menni fog.

Mennyi az idő? Hol vagyunk?

(MOST,ITT: most itt kell a pillanatban a legjobbat nyújtani, és hinni, hogy megoldható, mert hozzánk tartozik ez a jellemvonás, annyira tisztán és ösztönösen, ahogy a Hold világít éjjelenként. Természetes.)

I came and I fulfilled my prophecy...

2008.01.02. 17:18 | emmácska | Szólj hozzá!

Utálom a tanácsokat. Emil szerint csinálnom kéne tovább a többit, hagynom kéne ezt a végére, de milyen megfontolásból??? Amikor ma könyékig túrkáltam a belek között, az orrüregben, és még ezer helyen, ma érintettem meg az a. gastroduodenalis-t, akkor miért kéne ebből kizökkennem, és félbehagynom-a békákkal, patkányokkal foglalkoznom???

Ajj...a bátyámnak sokszor elkellne egy olyan apa, mint ahogy ő viselkedik velem...mondjuk, normális volt..."ez van" stílusban reagált, hát igen, mást nem nagyon lehetett mondani. Mert a lelkem kitettem, és megint rengeteget áldoztam az életemből. Csak nem így kell csinálni. Ösztönből kell élni. Nem tanulni, hanem tudni. Többre vagyok képes...azt mondta, hogy ma még hív, hogy akkor most hogy legyen a többi vizsga, de a kérdés már el van döntve..pedig nyilván ő akarta eldönteni.

Szar volt ez a mai nap. Én megbuktam, Emil meg vitte Petit mellkas röntgenre. Tüdőgyulladása van. :((( Annyira sajnálom szegényt, őt rohanta le legjobban ez a járvány. De majd Em vigyáz rá, Peti engedelmes beteg, nem szarja össze magát a félelemtől egy szurit látva...orvosok................vehh...legnagyobb kiszúrás a világon orvosnak tanulni, és lenni. Annak való, aki szenvedélyesen él, aki ki akarja hozni magából a lehetetlent, aki lerohanja a világot, és bölcs, heves, és mégis nyugodt, az ÉRTÉK...(Zs.)

Kicsit megtörött hangulatban vagyok...ilyenkor jönnek a legtisztább gondolatok, legmélyebb érzések. Sorry. :)

pocsék nap

2008.01.02. 16:59 | emmácska | Szólj hozzá!

Hm. I've failed. Megbuktam a vizsgán. Bár nem sok kellett volna, mégsem sikerült.

Hm. Nem is tudom. Tudtam, hogy nem fog sikerülni, újabban egyre többet látok a jövőből. A többi vizsgám viszont sikerülni fog, ha csak nem szarom össze magam a félelemtől, és a traumától. Annyira kevés dolgon múlik ám. Az ember egyik nap még csoportelső, másnap meg kivágják az egyetemről, miközben igazából semmi különösebb drasztikus változás nem történik. Hajszálon egyensúlyozunk, teljes biztonsággal érzem a mágikusságát, és az élet láthatatlan törvényeit.

Tanulhatsz naphosszat, okosan, beosztva, szorgalmasan, tudhatsz nagyon sok mindent, mégis megbuksz, vagy épp csak átrohansz a tételeken, amiket életedben most látsz először, és átmész...de ez mi? Mitől függ? Mi függ mitől?

Van valami, és én érzem ezt a valamit, és azon vagyok, hogy megfejtsem. Mert ha az ember el kezd figyelni...akkor sok mindent észrevesz. És egyre többet akar tudni. Pedig mindaz, amit meg akar tudni, önmagában van, rég determináltan. Csak fel kell fedeznünk. Ami a társadalomban szinte lehetetlen.

Mindenért, ami velem történik, én felelek. Ha kibillenek a már megtanult egyensúlyból, kapok a sorstól, mert egy olyan vidékre tévedtem, ami befolyásolja az életem, beengedtem magamba, s ez az intuitív énem irányít, és a történéseket is. Engedem, és félelmetes.

Miért van az, hogy az ember elfelejti megkérdezni: "miért?" Pedig 3 évesen folyton ezt kérdezgetjük. A válaszokat magunkban kell megtalálnunk, és a saját utunkat kell járnunk, és nagyon-nagyon intuitívnek kell lennünk, hogy megértsük az életet.

Nem történhet semmi rossz, ha ismerjük a játékszabályokat, ill. könnyebben belenyugszunk...mert érezzük, hogy így kell lennie. Ez az igazi erő.

· 1 trackback

2008

2008.01.01. 00:52 | emmácska | Szólj hozzá!

A Karácsonyt is egyedül töltöttem, a Szilvesztert is. Lévén, holnap vizsgázom.

De a Karácsony lehetett volna jobb. Emil ügyelt, és be is hívták. De a fogorvosok élete sem könnyebb. Peti nem ügyel, de ügyel a barátai fogaira, és mindig Karácsonykor jön rá valakire a fogfájás, ami "Bocs, ne haragudj, Em, fél óra és itthon vagyok..." Mert az ember erre esküszik fel.

Én is fölesküdtem, de néha nem tudok ezért élni. Kell Ő...aki mindig itthon volt Karácsonykor...és aki már soha nem lesz, én viszont lehetek vele. Semmi másra nem vágyom.

Megszűnni.

Boldog Új Évet, Em

2008.01.01. 00:46 | emmácska | Szólj hozzá!

Depresszióval fejeztem be az évet, hát ezzel is kezdem.

Hát ez egy ilyen dolog, hát ez egy olyan, aminek nincs oka.

Amikor nem akarod keresni az okokat.

Csak azt akarod, hogy vége legyen, hogy egyszer megtedd, hogy ne legyél itt többet.

Utálom.

Hiányzik.

Fáj.

És sosem lesz vége, soha-soha-soha-soha-soha.

Soha.

2008.

2007.12.30. 20:04 | emmácska | Szólj hozzá!

Beszéltünk azóta Emillel...egyszer...még mindig beteg, de már jobban van, én is így vagyok ezzel. A legrosszabb kombináció: beteg-orvos-férfi...;) Minden ok. Elfogadom őt, és szeretem őt olyannak, amilyen, szükségem van rá.

Mégsem vágyom haza. Le akarom tudni a vizsgáimat, addig semmi mással nem szeretnék foglalkozni, aztán utána téli szüni. :) Meg Peti fogorvos...:S Na, mindegy, túlélésért megy a játék, ha kibírom a vizsgaidőszakot, Peti kellemetlenkedéseit is a hülye eszközeivel...:D

Gondolatok

2007.12.30. 19:51 | emmácska | Szólj hozzá!

Majd nemsokára írok erről drámaibban...tehát úgy, ami megközelítené a valóságot, mégsem lehet leírni szavakkal, mondatokba szedni úgy, hogy azt teljesen át tudjam adni...

A tények: nincs alvás, nincs pihenés, sivár, egyhangú és szürke minden nap. Amivel viszont a nap minden percét töltjük, azok a könyvek...az 1000-2000 oldalas könyvek, amit még a sarokba dobni sem mersz, hátha megölsz vele közben valakit...

Elnézem az alsóbb éveseket, milyen aranyosak...:) Magamat látom bennük...lelkesek, fiatalok, szinte gyerekek, és szemtelenül naívak. Tényleg hisznek abban, hogy csak akarniuk kell. De jó volt, amikor még én is ennyire hiszékeny voltam. Az ember akkor a legbátrabb. Ugyanakkor iszonyat teátrálisan tudnak szenvedni, mi is így csináltuk anno...:) Most időnk nincs drámázni...

Ilyenkor gondolkozni sincs időm...még 3 nap, még 3 vizsga...és vérre megy a játék...de minél veszélyesebb, annál nyugodtabb vagyok, még ha nem is sikerül. Valahogy csak lesz. :)

Itt nincs Karácsony sem. :S Sokan nem is utaztak haza...:S És nagyon sok a véglet, a nagy társadalom van ide beszorítva picibe. 3 hét múlva én is tapasztaltabb leszek egy újabb félévvel...

Emil bátyus

2007.12.27. 10:42 | emmácska | Szólj hozzá!

Nem tudom, nem tetszett a Karácsony. Jó, most elegem van a finomkodásból, szar volt.

Tanulnom kellett volna, és nem lett volna baj, ha közben a családdal is vagyok, nem erről van szó. Csak az nem hiányzik, hogy hazamegyek, a vizsgaidőszak közepén vagyok, nagy időáldozat minden, és akkor még Emilnek ez sem elég. Nagyon kiakadtam rá. Jött a szokásos hülye stílusával, semmi sem volt úgy jó, ahogy azt csináltam, mintha ő lenne Mr. Perfect, és rajta kívül mindenki más hülye. Vissza kellett volna fognia magát, mert nagyon alkalmatlan volt a hely és az idő erre. Idegzetem sem volt hozzá. Peti megszokta, nem szólt egy szót sem. Én is tolerálni szoktam, és inkább megkérdezem, hogy mit hogy gondol, nehogy lecseszés legyen a vége..de most elegem lett, hogy miért kell ezt nekem tolerálnom, amikor ezer más gondom, problémám van a hülye Karácsonyon kívül...egyébként meg ilyenkor mindig az idegösszeomlás szélén állok amúgy is. Miért mindig csak én vagyok tekintettel másokra? Mondjuk, ő sem volt jól...de ezt sem rajtunk kéne letöltenie, én is beteg voltam/vagyok. Szóval már első nap vártam, hogy mikor jöhetek már el otthonról. :( És ez annyira kiborít. :(

Meg persze kiborultam Zsolti miatt is. Csak teljenek el a napok, hetek, legyen február, és minden más lesz.

Állva megsemmisülten

2007.12.24. 21:37 | emmácska | Szólj hozzá!

Állok a szélben. A jeges szél az arcomba csap, erősen, hirtelen, vízesen, kitisztítja a fejem. Szinte súrolja az arcom, megsebzi, felkarcolja.

Sötétkék szemeim feketén szelik át a messzeséget, látják a távot, amit a lelkem bejárna...repülne..sebesen, messze, őrülten, majd meghalna.

Nagyon hideg van, és tombol a hóvihar. Szőke hajammal játszik az orkán, repülnék vele én is. Szállnék fel, fel, egyre magasabbra, a megsemmisülés felé, de nem enged, vonz a gravitáció. Pedig gyengülök, testem ezer sebből vérzik, az nem lehet, hogy nem szállhatok.

A könnycseppek az arcomra fagynak, Hókirálynőként nézek szembe a sötétséggel, barátommá vált a gyász és a fájdalom. És nincs, mivel kifejezhetném ennek nagyságát.

Az ég...mintha csoda történne...pont annyira válnak szét egymástól a súlyos, szürke hófelhők, hogy megmutassák a Telihold arcát. Akar engem, magának akar. S én mennék, nem értem, miért nem lehet.

Széttárom a karom, átölelem a végtelent, a szél sikít, eggyé válunk...aztán hátralök a hóba...

Bíztam ebben a rohadt világban. Hittem a mesékben, a jóságban, a szeretetben. Hittem, hogy szép, hogy szép lehet. Egy mezőn lovagolva, bele a szabadság illatába, ahol őseink éltek és küzdöttek, ahova a világra szenvedtek minket. Hittem, hogy mindannyian testvérek vagyunk. De ha ez így lenne, miért okozna ekkora, elviselhetetlen fájdalmat???

A szél, az este, a tél, a Karácsony, vagy amit akartok...

az idő, a tér, a fény, a sötét, fáj minden...

Sikítok...

Ettől még nem lesz minden rendben...

Megölelhetsz, Őt nem hozod vissza, Ő nem ölel többé, nem látom többé, s ez egy örökre szóló, rohadtul kegyetlen véres búcsú.

Gyűlölöm.

Emil M.D.

2007.12.22. 12:17 | emmácska | Szólj hozzá!

Előzmények:

Hát abszolút nem lettem jobban, sőt...nagyon fájt már mindenem, szúrt a hasam, a hátam, lázas lettem, és ugyanúgy szédültem, és nem ment le a gyomromba semmi. Ezenkívül meg nagyon necces volt a vizsga, még akkor is az lett volna, ha a toppon vagyok...de így?!

Peti már reggel megérkezett, cuki álmos arccal, és kérte, hogy ne menjek el vizsgázni, most azonnal el kell mennünk orvoshoz. Na persze...mert hogy az olyan egyszerű...leült, és aggódva figyelte, ahogy próbálom összeszedni magam, és tovább kérlelt, ami nem jellemző rá, hamar bele szokott nyugodni a dolgokba...ő az egyetlen, aki sosem játszotta az Apát fölöttem. "Kisnyuszi...el kell vigyelek orvoshoz..." "No way!!!" Ezt már Carry is értette. :)) De amúgy is értette, hogy mit zagyválunk mi ott magyaul. Aztán tök jól elbeszélgettek, Carry azonnal szerelmes lett a bátyámba. :))

A feladatlap eleje ment, tudtam, de aztán a közepe felé megint rám jött a rosszullét, gondolkoztam, hogy felállok, és feladom...de nem tehettem. SOSEM ADHATOM FEL...sosem..haljak meg azonnal abban a percben, ahol úgy döntök feladom...harcosnak születtem, és egy életen át vívnom kell a csatáimat. Peti is bejött velem a suliba, talált ezer ismerőst, akivel még együtt járt ide anno, csak ők itt maradtak dolgozni, és phd-zni az egyetemen. Utána aztán berakott a kocsiba és mondta, hogy aludjak, mindjárt hazaérünk. De én teljesen kiborultam, hogy nem sikerül a vizsgám...nagyon pocsékul voltam még emiatt is. Ő persze aranyos volt, próbált vidítgatni, de a lényeg, amit mondott: "Kiscica...éld túl...ez az ősi szabály..." És megértettem ebből mindent, és megint eszembe jutott az, hogy egy család vagyunk, és az, hogy ők ketten, Emil, és Peti sokkal többet szenvedtek már életükben, mint én...vagy mint azt egyáltalán el tudnám képzelni...Emil idegösszeomlást kapott, mikor még szinte gyerek volt, Petivel meg súlyos gondok lettek az elemiben, azután újra kellett tanulnia írni és olvasni...de a Nagyi és Zsolti mindent megtett, hogy így is teljes életet tudjanak, tudjunk élni (én akkor 2 éves voltam...), sikerült. Nagyon szép volt a gyerekkorom...és cserébe mindent megteszek, hogy ezután is szép család maradjunk.

Így aztán elaludtam. De Peti nem sokára keltett is, hogy csöng a telefonom, biztos a vizsga...az volt...

Sikerült...

Tényleg sikerült...

SIKERÜLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!

Hát most nem az én küzdőszellemem...hanem az égi erők...:) ;) Egy hegység gördült le a szívemről (épp ebben a percben írták be!:), nem is tudom...síkitozni kezdtem, és hűha...ennyire talán még sosem örültem semminek, és ez nem túlzás...az első vizsgát elrontani lelkileg egyenlő az öngyilkossággal...

Peti:) Peti meg mondta, hogy ő tudta, érezte, hogy sikerülni fog, csak sosem hallgatok rá (és senkire:D), és: "Cicus...sosem bízol magadban..." "Bátyus...sose hagyd, hogy ne bízzak magamban..."

Ami már nem előzmény...:

Nem gondoltam volna sosem, hogy új orvosom lesz...hogy másvalaki fog megvizsgálni, és másvalaki...egyáltalán, hogy nem Ő, akivel minden gondolatom megosztottam, és aki szó nélkül kitalálta a gondolataimat, aki a lelkitársam volt...amúgy is utálom az orvosokat (ez tök független attól, hogy én is az leszek...), az egész vizsgálósdit, Zsoltitól elviseltem, mert ő az én nyelvemen beszélt, a közös nyelvünkön.

Ültem a kórteremben a magas ágy legvégén, és lógattam a lábam. Ezer gondolat kavargott bennem, nagyon fura érzés volt, hogy nem Zsoltira várok...ugyanitt, őrá szoktam...féltem. Tudtam, hogy Emil fog bejönni, Emil a bátyám, akivel veszekszünk otthon az utolsó csokin, aki apás szigorral ültet le maga elé, ha fejmosást kapok, aki a legjobban szeretne vigyázni rám. És én megbízom benne. Sosem csalódtam benne (csak a módszerei, meg a túlkapásai ellen szoktam mindig hadakozni), egymáshoz tartozunk. De mégis, hogy ő, mint az orvos, aki itt most meg fog vizsgálni?? Halálosan félelmetes volt...de még mindig ő az első, aki hozzám érhetne...

Aztán tényleg bejött. És tényleg úgy nézett ki, mint egy orvos, és én tényleg beteg voltam. De úgy jött oda hozzám, hogy megölelt, és nagyon megdicsért a vizsgám miatt. És talán érezte is, hogy fura a szitu, és én félek. Mert hosszú ideig beszélgettünk még, úgy, ahogy otthon szoktunk. Már nem tűnt ijesztő-zöld ruhás orvosnak, a bátyám volt, én pedig a kishúga. Otthon zokogva aludtam el emiatt...amiatt, hogy Zsolti helyett elfogadtam őt doktorbácsimnak, könnyebb lett volna lelkileg, ha utálom...olyan érzés volt, mintha mégegy kicsit elvesztettem volna Zsoltiból, mintha még távolabb került volna tőlem...:(

És amúgy tényleg nagyon jó orvos. Nem cseszegetett, nem oktatott ki, elfogadó volt, rá sem lehetett ismerni...kaptam szurit is, és most jobban vagyok, és ami még fontos, nem a kóma miatt van ez a betegségem, valószínű, hogy egy vírus, amúgy is járvány van...

Ma hihetetlenül vidáman ébredtem. :) Nagyon nehéz az orvosi...lelkileg talán még nehezebb, mint fizikailag, szerintem nagyon kevesen fogjuk tudni megcsinálni. :( De hát ez mindig is így volt. Kaptam Emiltől reggel is jóreggeltszurit. :) És délután megyünk kiválasztani a karácsony fát. :))

Végre...erre vártam egész héten. :)

Amikor lent...

2007.12.20. 22:49 | emmácska | Szólj hozzá!

Nem fog sikerülni. Nem fog, ebben biztos vagyok. És ha nem sikerül, félek, hogy nem tudok felállni. Egy tragédia a családi életem, nincs is másom, csak ez. És ha ez sem sikerül?!

Miért vagyok ennyire gyenge? Miért nem lehetek valaki egész más? Egy boldog ember, aki nem vágyik túl sok mindenre, csak éldegél a földön. És láthatja a szépségeit. Miért van bennem ez a motiváció, hogy elvégezzem az orvosit?! Az ország legkeményebb egyetemére járok, még az orvosi egyetemek között is messze a legkeményebbre. És egész eddig nagyon jól teljesítettem, nagyon nehéz volt, de ment, most miért nem megy??? Miért fogok holnap megbukni???

És miért nem tudok majd felállni utána??? Gyűlölöm magam.

Pedig...áh...csak bíznom kéne.

Nagyon félek, nagyon-nagyon-nagyon félek, rémisztő az egész, és én ici-picike vagyok. És miért félek mindentől??? Miért félek az érintésektől, az érzelmektől, miért okoz bennem minden fájdalom akkora hatalmas sebet, hogy majd' belehalok?

Miért kell annyit sírnom? Miért nem tudok erősebb lenni???

Nem akarom ezt az egészet. Nem szeretem, és fáj nagyon, még mindig, ami történt...és nem is vagyok jól...hol van az én doktorbácsim??? MIÉRTMIÉRTMIÉRT???

:"(

2007.12.20. 13:49 | emmácska | Szólj hozzá!

Fura álmom volt az éjjel. Ez is olyan nagyon valós álom volt...tisztábban láttam a dolgokat még annál is, mint a valóságban...egy gyönyörű szép hotelban voltunk, minden vakítóan fehér volt, és aranyszínű. Megnyugtató érzés volt, és ámulatba ejtő. És egy férfival álmodtam...sok-sok idő után megmozdult bennem valami vonzódás féleség, és konkrétan egy álombeli férfi iránt. Ő ott a hotelban karbantartóként dolgozott, és összeismerkedtünk. Emlékszem az arcára, annyira valós volt az egész...szomorú arca volt, és magányos. Kiderült róla, hogy elvesztette a feleségét és a kisfiát. Nemsokára felébredtem, de emlékszem az érzésre, hogy érdeklődtem iránta. Megkönnyebbülés, hogy az életben talán majd mással is lesz kedvem foglalkozni, mint a gyásszal, depressziómmal. Talán majd egyszer. :)

Ma megint nagyon rosszul érzem magam. :( Semmi sem marad meg bennem, de holnapig ki kell tartanom, vizsgázom. Unom már a tanulást, Karácsonyoznék már...de félek, hogy nem fog sikerülni. Akkor nagyon össze fogok törni. :(

Peti eljön értem holnap, mert nem tudok így hazavezetni, bár remélem, hogy holnap jobban leszek!! Nem akarok rosszul lenni pont Karácsonykor...

 

2007.12.18. 10:16 | emmácska | Szólj hozzá!

Ugyanakkor meg törnek rám boldogságrohamok, mert pénteken hazautazom Karácsonyra, és utána "már csak" 3 vizsgám lesz, azután meg 2,5 hét pihenés a bátyusokkal!!! :)) 

Csak a mérlegen múlik, hogy épp, melyik percben hova lendül...

süti beállítások módosítása